
HÁLÓZAT_Tananyag_SSH&Telnet
Presentation
•
Computers
•
University
•
Practice Problem
•
Hard
Diána Madar
Used 1+ times
FREE Resource
8 Slides • 0 Questions
1
Telnet és SSH-protokollok
2
Telnet
Lényege, hogy egy számítógépről távolról, hálózaton keresztül be lehet jelentkezni egy másik számítógépre, ahol programokat lehet futtatni, amihez parancssori felületet biztosít.
A telnet az egyik legősibb hálózati protokoll. Célja egy általánosan elérhető, kétirányú, nyolcbites byte-alapú kommunikációs rendszer biztosítása. Egyaránt használható két terminál közötti (linking), illetve processzek közötti kommunikációra. TCP alapon működik.
Ma már a telnet-alapú terminálhasználat kevéssé elterjedt, lévén a telnetben nincs semmiféle titkosítás, ezért általában az SSH-t használják helyette. Ugyanakkor szinte az összes Linux-disztribúció alapból telepíti a telnet-klienst, hiszen rengeteg egyéb protokollt lehet vele kényelmesen debuggolni, illetve "kézzel" irányítani: például HTTP, POP3, SMTP.
3
SSH
A Secure Shell egy szabványcsalád, és egyben egy protokoll is, amit egy helyi és egy távoli számítógép közötti biztonságos csatorna kiépítésére fejlesztettek ki. Nyilvános kulcsú titkosítást használ a távoli számítógép hitelesítésére, és opcionálisan a távoli számítógép is hitelesítheti a felhasználót.
Az SSH-t leggyakrabban arra használják, hogy egy távoli gépre belépjenek vele és parancsokat adjanak ki, de támogatja a tetszőleges TCP portok és X11 kapcsolatok továbbítását; fájlok biztonságos átvitelére is használható a kapcsolódó SFTP és SCP protokollok segítségével. Az SSH szerverek alapértelmezésben a 22-es TCP portot figyelik.
4
SSH vs Telnet
Az SSH és a Telnet két hálózati protokoll, amelyeket arra használnak, hogy a hálózaton vagy az interneten keresztül csatlakozzanak egy távoli számítógéphez a rendszerbe történő bejelentkezéssel, és távoli parancsok segítségével irányítsák ezt a rendszert. Tehát mindkettőt terminális emulátornak tekintik. Az SSH lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy biztonságos titkosított kapcsolat használatával adatokat cseréljenek a hálózat két számítógépe között. A Telnet egy alapvető hálózati protokoll, amelyet a távoli rendszerrel való kommunikációra használnak, szöveges terminál használatával.
5
Különbség SSH és Telnet között...
- Az SSH és a Telnet egyaránt hálózati protokoll, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy bejelentkezzenek a távoli rendszerekbe, és parancsokat hajtsanak végre rajtuk.
- A távoli állomás parancssorához való hozzáférés mindkét protokollban hasonló, de a protokollok fő különbsége mindegyik biztonsági intézkedésétől függ. Az SSH biztonságosan védett, mint a Telnet.
- Alapértelmezés szerint az SSH a 22, a Telnet a 23 portot használja a kommunikációhoz, és mindkettő a TCP szabványt használja.
- Az SSH az összes adatot titkosított formátumban küldi, a Telnet azonban egyszerű szövegben.
- Az SSH nyilvános kulcsú titkosítást használ, a Telnet nem használ hitelesítési mechanizmusokat.
- Az SSH alkalmas nyilvános hálózatok használatra, a Telnet csak magánhálózatokhoz alkalmas.
-->Tehát az SSH a Telnet protokoll helyettesítésének tekinthető.
6
Telnet beállítása
Sávos elérést biztosít az útválasztóhoz. Vonali konfigurációs módban állítjuk VTY-ra.
Beállítása:
R1(config)# R1(config)#line vty 0 15 R1(config-line)#password titok R1(config-line)#login R1(config-line)#
Titkosított jelszavak beállítása:
R1(config)#service password-encryption
Megnézhetjük a jelszavakat:
R1#show running-config
Maximálisan 16 bejelentkezés állítható be. Mind a 16 bejelentkezést így adhatjuk meg: line vty 0 15.
Ha csak 5-öt szeretnénk beállítani:
line vty 0 4
Line módban beállítható a konzol üzeneteinek tiltása is:
logging synchronous
7
SSH beállítása
Előkészület:
Router(config)#hostname R1
R1(config)#ip domain-name teszt.hu
Kulcs generálás:
R1(config)#crypto key generate rsa
Verzió beállítás:
R1(config)#ip ssh version 1 | 2
További parancsok:
R1(config)#ip ssh time-out 60 (mp-ben megadva)
R1(config)#ip ssh authentication-retries 2
Terminál port beállítása:
R1(config)#line vty 0 15
R1(config-line)#login local
R1(config-line)#transport input ssh | telnet | all | none
R1(config-line)#privilege level 15
8
SSH beállítása II:
Kulcs törlése:
R1(config)#crypto key zeroize rsa
Belépés lokális felhasználóval terminálról, meghatározott módszerrel:
Switch(config)# line vty 0 4
Switch(config)# login local
Switch(config)# transport input all | telnet | ssh | none
Belépés lokális felhasználóval terminálról, meghatározott módszerrel:
Switch(config)# line vty 0 4
Switch(config)# login local
Switch(config)# transport input all | telnet | ssh | none
Telnet és SSH-protokollok
Show answer
Auto Play
Slide 1 / 8
SLIDE
Similar Resources on Wayground
9 questions
A globális világgazdaság
Presentation
•
12th Grade
12 questions
Github and SSH
Presentation
•
University
12 questions
Matematik
Presentation
•
University
7 questions
Salatalar
Presentation
•
KG - University
5 questions
Nmap
Presentation
•
University - Professi...
7 questions
1
Presentation
•
University
7 questions
Permutasi
Presentation
•
12th Grade
10 questions
Sistema de conversión por unidad
Presentation
•
University
Popular Resources on Wayground
20 questions
STAAR Review Quiz #3
Quiz
•
8th Grade
20 questions
Equivalent Fractions
Quiz
•
3rd Grade
6 questions
Marshmallow Farm Quiz
Quiz
•
2nd - 5th Grade
20 questions
Main Idea and Details
Quiz
•
5th Grade
20 questions
Context Clues
Quiz
•
6th Grade
20 questions
Inferences
Quiz
•
4th Grade
19 questions
Classifying Quadrilaterals
Quiz
•
3rd Grade
12 questions
What makes Nebraska's government unique?
Quiz
•
4th - 5th Grade