Arany János - Letészem a lantot

Arany kései, Őszikék-korszakában, 1877-ben.

A nagykőrösi korszakban, a szabadságharc bukása után, 1850-ben.

A (közösségi) költészet értelmetlenné válása.

A költészet új értelme a személyes érzések vállalása.

A vers alaphangja a keserűség, csalódottság. A hangneme egyrészt ódai, másrészt elégikus.

A vers derűs, bizakodó és egyben ironikus alaphangú. A hangneme elégikus.

Elégikus dal.

Elegico-óda.

A teljes mondattal egyértelművé teszi a témát. Megjelenik benne a lant központi képe.

A hiányos mondat csak sejteti a témát. A költői léthez való rendületlen ragaszkodásra utal.

Keretes szerkezetű, zárt kompozíció.

Retorikus (szónokias) felépítésű, az érvelést előtérbe helyező vers. Nincs szigorú szerkezete.

Hatsoros, az első versszak kivételével szimmetrikus rímképletű (aabccb) versszakok.

Nyolcsoros, aszimmetrikus rímképletű (xaxabcbc) versszakok.

A tavasz és a nyár képei: „Bársony palástban járt a föld, / Madár zengett minden bokorban...”, stb. Az ősz és a tél képei: „fonnyadó virág”, „a fa élte megszakad”.

Az ősz és a nyár képei: „Csak az ősz fordultán, / Leveleid hulltán / Ne kivánj nyarat.”

Az ősz az elmúlást, a jövőt fejezi ki, a nyár a múltat jelképezi. Mindkettő értékteli lehet.

Értékteli múlt (tavasz–nyár) és értékvesztett jelen (ősz– tél).

Vallomásos. Egyes szám első személyben beszél.

Önmegszólító. Egyes szám második személyben beszél.