Kitől származnak, vagy kiről szólnak az alábbi idézetek?

„Tőke, amivel gazdálkodni kell. A siker veszélyesebb, mert benne az önteltség felé lejt a

belső pálya, amelynek a nagy ünneplészuhatag csúszós talaja is árt. Nehéz megállni,

tárgyilagosnak, vagyis szerénynek maradni. Rossz sáfárja egy győzelemnek az, aki

„megbüszkül” tőle. Úgy tesz az aranyéremmel, mint majom a borotvával: csak összeszabdalja

magát.”

(a)  

1993-ban az Úszó Hírességek Csarnoka tagjává választották, 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába, tagja a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének. 2020-ban pedig a honi szakemberek megszavazták minden idők legjobb magyar vízilabdázójának.

(a)  

„A legenda szerint annyira vacogott, hogy amikor az érmét átadó, őt elsőként „magyar delfinnek” nevező görög trónörökös megkérdezte, hol tanult meg ilyen kiválóan úszni, csak annyit tudott elhebegni, hogy „a vízben”.

(a)  

„Borult, enyhén szemerkélő eső és szélcsend volt. Mivel akkor még nem működött az indulók számát meghatározó kvótarendszer, így elég sokan – hetvenhatan – foglalhattuk el helyünket a lőállásokban. A szabályok sem egyeztek a ma érvényben lévőkkel. Tizenöt próbalövés állt rendelkezésünkre és a két és fél óra versenyidőt úgy osztottuk be, ahogy akartuk. Azt is meg lehetett tenni, hogy a próbalövésekre akár egy órát is elhasználhattunk.”

(a)  

„Az első siket olimpiai győzelmemet, amelyet 1957-ben sikerült kiharcolnom. Milánóban idegesen, gátlásokkal „megpakolva” álltam asztalhoz, hogy azután minden meccsen jobban és jobban menjen a játék. Végül az aranyéremig meg sem álltam, mindössze 23 évesen. Azokra a mérkőzésekre mindmáig igen élénken és nagy örömmel gondolok vissza.”

(a)  

„Az 1980-as évek elején rövid ideig Olaszországban játszott. Nemzetközi karrierjét 1984-ben fejezte be 328-szoros válogatottként. 1984-ben, a válogatottságtól való visszavonulása után profi játékosként folytatta pályafutását: az osztrák Stockerau csapatához igazolt.”

(a)  

„Tudták, hogy apámért is vívok, akit 1957. március elsején, egy megalázó házkutatás után elhurcoltak a lakásunkról – emlékezett a későbbi ezüstember.”

(a)  

„1948-ban, London előtt megsérültem, nem szerepelhettem a magyar csapatban. Így történhetett meg, hogy a női tornasport történetében először és utoljára Csehszlovákia bizonyult a legjobbnak. Négy évvel később, Helsinki előtt sem valami jól alakultak a dolgaim: szerelmi bánat ért, el voltam keseredve. A helyszínen szerencsére megváltozott a hangulatom. Egy alkalommal Otaniemiben, a „szocialista olimpiai faluban” elmentem az erdőbe egy hosszú sétára, s ott megvilágosodott bennem: ha nem sportolok, az életben nem jöhettem volna ide. Megnyugodtam, s a versenyen már rendkívül összeszedetten tornásztam.”

(a)  

„A tanár úr egyre csak azt hangoztatta, nem kell ide tehetség, ha eleget dolgozunk, mi leszünk a jók. Szerintem viszont, akiben nincs benne a „bajnok én”, az soha nem lesz első. Azt a nagy nyomást, amit olykor 15-20 ezer néző előtti bizonyítási kényszer jelent, azt csak kivételes tehetségű ember tudja kezelni.”

(a)  

„A teniszt is idejekorán fel kellett adnom, mert túl sokat beszéltem, az ellenfeleim pedig ezt nem szerették. A sakkozókról egyébként azt terjesztik, hogy szófukar, maguknak való, csendes őrültek. Pedig alig várjuk, hogy megszabaduljunk a figuráktól és szabadon beszélgethessünk. Szerencsére én találtam egy olyan lehetőséget, amikor használhatom a hangomat: énekelek.”

(a)