December 21-én kell megsütni a karácsonyi bejglit. Ilyenkor előveszik az abban az évben termett mákot és diót. Először ekkor darálják meg, mert ekkorra szárad jól ki és lyenkor a legjobb ízű. Amikor megsül a kalács, akkor az eladósorban lévő lány egy rúd bejglivel kiszalad az útra, és aki férfi arra jön, olyan nevű lesz a férje.

December 21., amit a népnyelv Hitetlen Tamás napjának is nevez, a disznóölésre legalkalmasabb nap. Az ilyenkor levágott állat szalonnája nem avasodik meg. A Tamás-napi hájat gyógyításra is használják. Ezen a napon megálmodható a jövendőbelink, de csak akkor, ha a leányok vállukkal megrázzák a kerítést, s amerről kutyaugatást hallanak, arról érkezik majd a kérő.

Ezen a napon az állatokat behajtják a téli szálláshelyükre, mert a karácsonyt benn töltik a házban, így a jövő esztendőben jobb lesz a szaporulat.

A karácsony az öröm, a békesség, a család és a gyermekség, az otthon, a szülőföld ünnepe. Ez a keresztény ünnep az első nikaiai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja.

A karácsony szó üdvözülést jelent. Szűz Mária azáltal, hogy megszülte a megváltót, megüdvözült, különös kegyben részesítette az Isten. Halála után a mennybe kerülve Isten közvetlen közelében lehet.

A karácsony jelentése szeretet és békesség. Ezen a napon a haragosok kibékültek egymással, a családok összejöttek, dalokat énekeltek, együtt sütöttekfőztek, majd együtt mentek az éjféli misére.

A karácsonyi énekes, esetleg verses köszöntőt kántálásnak nevezik. Szentestén vagy az előtte levő adventi időszakban házról házra járva énekeltek a kántálók. Az ünnep gondolatkörét felidéző énekekhez gyakran kapcsolódnak köszöntők, jókívánságok, rigmusok, prózai szövegek is.

A karácsony előtti időszak a disznóvágások ideje. Amikor egy-egy család disznót vágott, a szomszédoknak, rokonoknak kóstolót küldött. A kóstolót vivő kisgyerek verses köszöntővel lépett be a házba, ezt nevezik a népnyelvben kántálásnak.

A kora reggeli órákban a templomban összegyűltek a hívek, és imákat mondtak, énekeltek. kell tölteniük a Kisjézus születésének emlékére. A pásztorokat a frissen sült bejglivel várják a lányok.

Természetesen Angliából származik a dal. A XV. században a karácsonyi dalokat éneklő gyerekek szájából hangozott fel először, szerzője ismeretlen, szájról szájra terjedve került el Magyarországra. Magyarra csak a XIX. század végén fordították le. A ma is használt szöveget Kölcsey Ferenc fordításában ismerték meg.

A Stille nacht… (Csendes éj…) című dalhoz hasonlóan ez is Németországban hangzott el először. Eredetileg német szövegét Josef Mohr osztrák pap írta Der Himmel mit den Engeln címmel, dallamát Franz Gruber komponálta 1818-ban. A dalt először az ausztriai Oberndorf bei Salzburg Szent Miklós-templomában adták elő 1818. december 25-én.

A Mennyből az angyal magyar dal, mi több, a karácsonyi énekek egyik legrégebbike. Szerzője nagy valószínűséggel a XVIII. században élt plébános, Szentmihályi Mihály. A kor a heves megyei településen is a zenés játékok elterjedésének időszaka volt, s különösen karácsony táján örvendett nagy népszerűségnek. A dalokat diákok terjesztették házról házra járva. Számos énekeskönyv jelent meg, köztük Herschmann István 1767–68-as kötete is, amelyben a Mennyből az angyal nyomtatásban is megjelent.

A fenyőfa az örök élet jelképe. Mivel télen-nyáron zöld, ezért a népi hiedelem úgy tartja, hogy örökké él. (ha csak ki nem vágják). Tudjuk, hogy 3-4000 éves mamutfenyők is élnek Kanada területén.

A fenyőfa jelentése család. Mivel a fenyőfa levelei tűlevelek, szúrnak, védelmezik azokat az élőlényeket, akik a törzsén, ágain élnek. Úgy óvják őket, mint az anya a gyermekét. Nagyon nehéz bejutni a fenyőfa ágai közé, s bizony régen a családokba idegennek bekerülni is igen nehéz volt. A karácsonykor feldíszített fenyőfára minden családtagnak kell egy-egy díszt raknia, hogy a családi összetartozás megmaradjon.

A fenyő életfa, az örök élet szimbóluma. Felfelé mutató háromszög alakja Szentháromságot, felfelé nyúló ágai az ég felé, a magasabb tudatosság felé való törekvést tükrözik. Az ágak spirális elrendezése az életspirált mintázza. Örökzöldként az újjászületés és a halhatatlanság szimbóluma. Zöld önmagában is remény színe.

Néhány ókori forrás szerint szokás volt, hogy egy fiatal fát vágtak ki, ami az ifjú élet feláldozását jelképezte, hasonlóan Jézushoz, aki fiatalon áldozta fel életét az emberekért. Valószínűleg az ókori Rómában állítottak először karácsonyfát.

Az első feljegyzés a karácsonyfáról Sebastian Brant német írótól származik, Strasbourgból a 15. század végéről. Ekkoriban almával, ostyával díszítették. A gyertyás karácsonyfát elsőként az 1660-as évekre emlékezve Liselotte grófnő említette 1708-ban írt levelében. Bécsben az első karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben, ami akkoriban olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla.

Németországban a XIX. században a nagypolgári otthonokban nagy ünnepségeket, bálokat tartottak karácsonykor. Először Drezdában díszítették a termeket felöltöztetett fenyőfával és fagyöngyágakkal.

A gazdagságot jelképezi. Minél több „aranydió” kerül a fára, annál nagyobb gazdagságban él a család. Mivel a karácsonyfa fényeit az utcára lehet látni az ablakon keresztül, a járókelők azt is láthatják a felrakott diók mennyiségéből, hogy milyen jólétben élnek a házban.

Kezdetben nem díszítették olyan pazar módon a karácsonyfát, mint manapság. Csupán termések és szalagok kerültek rá. A dió ma is fontos karácsonyi jelkép: a bölcsességet szimbolizálja, mivel a dió magja az emberi agyhoz hasonló.

Az egészséget, hosszú életet jelképezi. Tudjátok, hogy a diófa nagyon hosszú idő után kezd csak teremni. Az első termését nem törik meg, hanem elrakják a karácsonyfára. Nem romlik meg, ezért lett a hosszú élet és egészség jelképe.

A gömbök a hógolyót jelképezik. Valamikor régen csak fehér gömböket raktak a fára, hogy a gyerekek a szobában is örülhessenek a hónak.

A gömbdíszek a Napot jelképezik. A téli sötétség időszakában nagyon vágynak az emberek a fényre, s úgy tartották, hogy ha a karácsonyfára gömböket akasztanak, a Nap sugarai megjelennek a fán, világosságot és meleget árasztanak a téli hidegben.

A gömb a teljességet jelképezi, a gömbdíszek pedig a Földet és a bolygónkat körülvevő égitesteket szimbolizálják. Fontos ezért, hogy legalább kilenc gömbdísz biztosan legyen a karácsonyfán.

Az angyalhaj a misztikus gondolkodás, a titkok szimbóluma, valamint a kis Jézus bölcsőjeként szolgáló jászol szalmájának jelképe is egyúttal.

Természetesen az angyalok haját jelképezi, akik a fát a házba hozták. A hagyomány szerint a kis angyalka haja belegabalyodott a fenyőfa ágaiba, és le kellett vágnia, hogy a házban lakók ne láthassák meg őt. Ezért aztán arany fonállá változtatta, s így díszítette a fenyőfát.

Azt a díszt nevezik angyalhajnak, amely a karácsonyfát csillogóvá teszi. Az angyalhaj elnevezés utal az angyalok hajára, egyébként semmi jelentése nincs. Úgy képzelték, hogy az angyalok haja is ilyen aranyszínű és hosszú, innen ered az elnevezése is.

Ezek az emberek a betlehemi réten legeltető pásztorok királyai voltak, akik az angyal szózatát meghallva, a csillagot követve jutottak el a kis Jézus bölcsőjéhez.

Természetesen nagy királyok voltak, a világ három különböző helyéről indultak útnak, hogy köszöntsék a kisdedet Betlehemben.

A „háromkirályok” tulajdonképpen napkeleti bölcsek voltak, akik a keleti országokból érkeztek Betlehembe a kis Jézus köszöntésére.

Létezett, de nem december 24-én ragyogott Betlehem felett. Csillagászok kiderítették, hogy a Vénusz és a Jupiter került látszólag olyan közel egymáshoz, hogy a fényük összeolvadt, és látványos csillagnak tűnhetett a Földről. Számítógépes programmal azonban kiszámolták, hogy június 17-én volt ez a jelenség.

Természetesen valóságos volt. Abban az időben pontosan a betlehemi barlang felett csodálatosan szép, fénylő csillag ragyogott.

A betlehemi csillag biztosan nem létezett. A tudósok bebizonyították, hogy olyan fényes csillag abban az időben nem világított az égen. A Vénusz fényét (amit mi ma Esthajnal csillagnak nevezünk) tartják a legfényesebbnek, de ez bárhol a Földön mutathat utat, mint ezt a hajósok iránymeghatározása is bizonyítja.

Az alma az a gyümölcs, amelyet Éva leszakított a fáról, és ezzel bűnbe sodorta Ádámot is. Így lett az eredendő bűn jelképe. A karácsonyi asztalon lévő alma a megtisztulást, a bűntől való megszabadulást jelképezi.

Sok helyen vacsora után ma is annyi szeletre vágnak egy almát, ahányan ülnek az asztalnál, mondván: amilyen kerek az alma, olyan kerek, összetartó legyen a család a következő esztendőben.

Az alma az egészség jelképe. Tudjátok, van egy mondás:” Minden nap egy alma, az orvost távol tartja.” Hát ezért kell a karácsonyi vacsora végén almát enni, hogy a következő évben egészségesek legyünk.

Megvesszőzték őket.

Böjtölniük kellett, nem ehettek csak száraz kenyeret és csak vizet ihattak.

Megfürdették őket a hóban.

Az Amerikai Egyesült Államokban az indiánok a fény eljövetelét nagy ünnepség keretein belül ünnepelték. Nagy tábortüzet gyújtottak, körbetáncolták, énekeltek. Azonban a vadállatokat távol kellett tartani, hogy a lerészegedett ünneplőket meg ne egyék. Ezért mindig volt 5-10 ember, akinek folyamatosan kolompokat kellett kongatnia és dobolnia kellett. Ezt a szokást vitték tovább, és onnan került Európába.

A középkor akkora becsben tartották a Szilveszter nevű pápákat, hogy a névnapjuk tiszteletére hatalmas ünnepségeket szerveztek. Mivel a pápa környékén gonosz nem járhat, ezért hangos dobolással, kolompolással járták végig az utcákat az ünnepség előtt. Utána nagy vigadalmat rendeztek a városok főterén.

Az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. Néha epikus eredetmondákat is fűznek e szokáshoz, pl. Hajdúszoboszlón azt mesélték, hogy az évbezáró lármázás a török háborúk idejére megy vissza. A szoboszlói asszonyok szilveszterkor összeverték a tepsiket, meghúzták a harangot, s az így keletkezett zajjal megrémítették, elűzték a törököket. Azóta is minden év utolsó estéjén hasonló zajkeltéssel búcsúznak az évtől.

Azért, mert a disznóvágás után eddig az ideig tudták a hideg kamrában a friss húst tárolni, utána már megromlott. Később ehhez hozzátársult a szerencsehozó babona is. Ekkor főzték meg a disznó fejét, mert azt tartották, hogy ha az orrát megeszik, egész évben túrja a pénzt a házhoz.

Az évkezdő hiedelmek között igen makacsul ragaszkodnak a táplálkozás babonáihoz. A disznó evése kötelező az év első napján. Hazánkban az a hiedelem, hogy az a házba túrja a szerencsét, tilos viszont tyúkot enni, mert az a szerencsét kikaparja.

Nem is igaz, hogy disznót kell enni. Pontosan, hogy tilos. Az új év egy új tiszta kezdet, a disznó pedig egy nagyon koszos állat. Tudjátok, hogy minden pocsolyában képes megfürödni. Ilyenkor csirkemellet kell enni, mert az tiszta fehér hús, olyan mint az új esztendő.