Arra törekszünk, hogy az írás a kiejtést tükrözze.

Minden szót úgy írunk, ahogy kiejtünk.

Szavaink legnagyobb részének helyesírását ez az alapelv határozza meg. A legtöbb szót úgy írjuk, ahogy ejtjük.

Egyre több szót úgy írunk, ahogy ejtjük. Ma még úgy írjuk, hogy „segíts”, de eljön az idő, amikor majd így kell írni: „segíccs”.

A toldalékos és az összetett szavakat úgy írjuk, hogy a szóelemek világosan felismerhetők legyenek. Pl. kertye.

A toldalékos és az összetett szavakat úgy írjuk, hogy a szóelemek világosan felismerhetők legyenek. Pl. kertje.

A toldalékos és az összetett szavakat úgy írjuk, hogy a szóelemek világosan felismerhetők legyenek. Pl. madárral.

A toldalékos és az összetett szavakat úgy írjuk, hogy a szóelemek világosan felismerhetők legyenek. Pl. láz-adás.

Néhány régi családnév írásakor megtartottuk a régi helyesírást tükröző írásmódot, pl. Desewwffy, Kossuth.

A dz és a dzs írásakor akkor sem kettőzzük meg a betűt, ha kiejtésben hosszú hangot ejtünk, pl. madzag, maharadzsa.

Az ly hangot a mai köznyelvben már nem használjuk (ugyanúgy ejtjük, mint a j hangot), de írásban még jelöljük azokban a szavakban, amelyekben valamikor szerepelt.

A régi szavak helyesírása sosem változik. Ezért írjuk pl. ma is ugyanúgy hosszú ú-val az útca szót, mint régen, mert az út szóból képződött, amit hosszú ú-val kell írni.

Azt, hogy ha toldalékoláskor vagy szavak összetételekor három azonos mássalhangzó kerülne egymás mellé, akkor csak kettőt írunk. Pl. orrra esik helyett orra esik.

Azt, hogy ha toldalékoláskor vagy szavak összetételekor három mássalhangzó kerülne egymás mellé, ahol a második és a harmadik azonos lenne, akkor pl. Láttam Lacit egy könyvvel helyett Láttam Lacit egy könyvel.

Azt, hogy kétjegyű betűk kettőzésekor nem kell mindkét jegyet megkettőzni, elég az elsőt, pl. jeggyűrű, kulccsomó.

Azt, hogy úgy írjuk le, ahogy kiejtjük, pl. higgyed.