Mert Janus Pannonius szerette a görög irodalmat.

Mert ez egy ókori vers.

Mert azt akarta, hogy senki se értse, miről ír.

Mert a reneszánsz újra felelevenítette az ókori kultúrát.

Ferrarában diákként egy pásztori dallal megnyert egy költői versenyt, ekkor kezdték társai Pan Nonusnak, azaz kilencedik Pánnak hívni, utalva a görög pásztoristen mítoszára. Némi szójátékkal ebből lett később Pannonius.

Bécsi tartózkodása idején ismerkedett meg Frankfordinus, más néven Bartholomeus Pannonius munkásságával, mely olyan nagy hatással volt rá, hogy tiszteletből felvette a mester melléknevét.

Pannonia a Római Birodalom keleti provinciája volt, mely a Duna vonaláig terjedt. Janus reneszánsz költőként az antik kultúra örökösének tekintette magát.

Janus korai verseit még magyarul írta, később azonban ezt a „barbár” nyelvet nyűgnek érezte, és ekkor fordult a klasszikus latin felé.

Az egyház nyelve a latin volt, így Janus mint pécsi püspök nem is publikálhatott volna más nyelven.

Mivel Janus költői karrierjét Itáliában kezdte, természetes volt, hogy latinul írt, mely ebben a korban a műveltség közvetítő nyelve volt egész Európában.

Ő volt az első magyar földön alkotó, magát magyarnak tekintő, nemzetközileg is elismert poétánk.

Első írásban fennmaradt verses szövegünk szerzője.

Maga Mátyás király nevezte első költőnek (poeta primus), ami azt jelentette, hogy az udvari költők közül a legkiválóbb.