A műfaj az idők során változott; a 18-19. század fordulóján patetikus stílusban előadott, szenvedélyes érzelmi viharokat kavaró történeteket állítottak színpadra.

A középkori vallásos színjáték egy csoportja, mely szentek életének eseményeiről, csodatételeiről szól.

A liturgikus drámákból kibontakozó késő középkori vallásos színjáték, mely ó- és újszövetségi, néha apokrif evangéliumokból merített jeleneteket dolgozott fel.

A 13-14. században a játékok kikerültek a templomból a főtérre, a piactérre és nemzeti nyelvűvé váltak.

Az előadások terjedelme és stílusa a színpadformától is függött: leghosszabbak a szimultán színpadon lejátszódó francia és német darabok; a mozgószínpadnál (szekérszínpadnál) a dráma jelenetekre bomlott fel.

Olyan színjáték, melynek egyetlen előadója egy, két vagy több szerepet személyesít meg.

Eredete a középkori színjátszásba nyúlik vissza, amikor vándormuzsikusok, vándorló előadók állandó épület és valódi színházi élet híján, sűrű maszkváltással több szerepet is eljátszottak.

Ebbe a műfajba tartozik: Rousseau: Pygmalion (1762); Csehov: A dohányzás ártalmasságáról és Gogol: Egy őrült naplója (1835).

Allegorikus szereplőket felvonultató vallásos színjáték.

Különösen a megszemélyesített bűnöknek és erényeknek az ember lelkéért folyó harcát mutatták be szívesen.

Legismertebb példája a 15. századi angol Akárki, a gazdag ember haláláról szóló játék.

A népéletet bemutató középfajú dráma, amelyet rendszerint énekbetétek tarkítanak.

Vidám darabok, amelyekben a hatáskeltés fontos eszköze a helyi színezet és az aktualitás.

Vidám darabok, amelyekben a hatáskeltés fontos eszköze a helyi színezet és az aktualitás.

Itáliai eredetű, a középkorban Európa-szerte elterjedt és igen népszerű példázat, vallásos, morális vagy filozófiai tárgyú –általában didaktikus célzatú – vitaszínjáték.

A középkori misztériumjáték legismertebb alfaja; a bibliai történetnek Jézus szenvedésével és halálával foglalkozó részeit dramatizáló színjáték.

A magyar irodalomban a barokk időszakában volt népszerű; a csíksomlyói ferencesek repertoárjából 47 alkotás maradt fenn a 18. századból.

A műfajt az itáliai humanisták teremtették meg, mint a kastélyszínjátszás kedvelt udvari műfaját.

Legsűrűbben szereplő színhelye a békés Árkádia erdős tája; szereplői klasszikus nevet viselő pásztorok és pásztorleányok.

A művek témája legtöbbször a szerelem, az eltávozott vagy eltűnt kedves után való sóvárgás.

Komikus tárgyú ókori görög színjátékfajta; eredetileg Dionüszoszt és kíséretét, a félemberi-félállati szatírokat ábrázolta.

A színpadon pantomim táncok formájában adták elő: a főszereplő mondanivalóját gesztusokkal, mimikával, tánccal fejezte ki.

Csak töredékekben maradtak fenn, egyetlen kivétel Euripidész Küklopsz című színjátéka.

Leglényegesebb vonása az érdekes jellemvonásokkal megrajzolt hősök között folyó, sziporkázóan szellemes, csevegés jellegű, fordulatos dialógus.

A 19. századi polgári dráma uralkodó műfaja.

A társalgási darabok hősei cselekvés helyett csillogó monológokban mérlegelik esetleges tetteik következményeit, s a pezsgő párbeszéd színezi a színész visszafogott játékát.

Rendszerint ugyanazon a helyen játszódik le, s drámai és előadási ideje is megegyezik.

Egy konkrét intézmény vagy törvény stb. visszásságait leleplezve annak korszerűbb vagy eszményi rendjére vonatkozó téziseket állít fel, s ezek megvalósítását követeli.

A műfaj eredete az ifjabb Dumas azon műveire vezethető vissza, amelyek a legkülönbözőbb társadalmi problémákat illusztrálták drámai történetekkel.

Olyan drámai mű, melynek cselekménye tragikus végkimenetelű konfliktust hordoz.

A görög irodalom három klasszikusa az ún. tragikus triász; ők a thébai, trójai, mükénei mondakörök anyagából merítették tárgyukat.

A tragédia és a komédia tulajdonságait egyesítő drámai műfaj, amelyben a hős szubjektív tragédiája objektíve komédiának hat és nem zárul katasztrófával.

Legismertebb alkotásai Molière Mizantropja (1666) és Ibsen Vadkacsája (1884).

A bécsi népszínházak kedvelt műfaja, amely a 18. század végén alakult ki, s a 19. század derekáig élt.

A vígoperához közel álló műfaj, amelyben nagy szerep jutott a varázslatos, tündéri vagy boszorkányos elemeknek.