WorksheetsBolyai 2017. 4m
Total questions: 13
Worksheet time: 3hrs 15mins
Egy színház 4. sorában a székeket 1-től 32-ig, egyesével sorszámozták. Ha ebben a sorban Anna a 18., Bori a 24. széken ül, akkor összesen hányan ülhetnek az Anna és Bori közötti székeken ebben a sorban? (Egy széken legfeljebb egy személy ülhet.)
3
4
5
6
7
Hány különböző számjegy összegeként kapható meg a 20?
2
3
4
5
6
Az ábrán látható 3×5-ös téglalapot a rácsvonalak mentén feldaraboltam kisebb téglalapokra. A keletkező téglalapok között nincs két egyforma. Összesen hány részre darabolhattam a téglalapot?
2
3
4
5
6
Összesen hány olyan háromjegyű pozitív egész szám van, amelyben a számjegyek összege 4?
4
6
8
10
12
Az alábbiak közül mennyi lehet négy különböző kétjegyű szám összege?
37
45
100
300
400
Egy 5×5-ös tábla mezőire letettem néhány bábut úgy, hogy a tábla bármely 3×3-as részében pontosan egy bábu áll. Összesen hány bábut tehettem a táblára?
1
2
3
4
5
Feri hétfőn, kedden és pénteken hazudik, a hét többi napján pedig igazat mond. Az alábbiak közül melyik napon nem mondhatja a következő mondatot? „Hazudtam tegnapelőtt, és holnapután is hazudni fogok!”
szerdán
csütörtökön
pénteken
szombaton
vasárnap
Két csapat 10 sportágban mérte össze tudását, minden sportágban pontosan 1-1 mérkőzést játszottak. A győzelemért 4, a döntetlenért 2, a vereségért 1 pontot kaptak (bármely sportágban lehet döntetlen). Összesen hány mérkőzés végződhetett döntetlenre, ha a két csapatnak összesen 46 pontja lett?
2
3
4
5
6
Összesen hány olyan szám található a számegyenesen, amelyik kétszer olyan messze van a 8-tól, mint a 20-tól?
0
1
2
3
4
Egy hatalmas állatkertben, ahol nagyon sok majom él, egy majom akkor lesz boldog egy adott napon, ha aznap 3 különböző fajta gyümölcsöt megeszik. Az egyik napon 8 alma, 12 barack, 16 narancs és 20 banán áll rendelkezésre a majmok etetésére, több gyümölcs nincs. Az alábbiak közül összesen hány majom lehet boldog ezen a napon ebben az állatkertben?
12
14
16
18
20
Egy 4×4-es, sakktáblaszerűen színezett táblának egy lépésben bármely 2×2-es részében az összes mezőt ellentétesre színezhetjük. Az alábbiak közül hány ilyen lépéssel érhető el, hogy a táblázat minden mezője sötét színű legyen?
4
6
8
10
12
Egy dobozban csak ezek a golyók vannak: 3 fehér és 9 fekete. Marci a dobozba tesz még 5 golyót, amelyek bármelyike fehér vagy fekete lehet. Ezt követően melyik állítás lesz biztosan hamis (erre a dobozra vonatkozóan) az alábbiak közül?
Van benne legalább 10 fekete golyó.
Ugyanannyi fekete és fehér golyó van benne.
Több fehér golyó van benne, mint fekete
A fekete és fehér golyók számának különbsége páros.
A fekete és fehér golyók számának különbsége osztható 3-mal
Zsuzsinak az 1-es, 2-es, 3-as és 4-es számkártyák mindegyikéből két-két darabja van. Ezeket úgy rakta egymás mellé, hogy a két 1-es közé egy, a két 2-es közé kettő, a két 3-as közé három és a két 4-es közé négy számkártya került. Melyik számot tartalmazó számkártyát tehette balról az első helyre?
1-es
2-es
3-as
4-es
Egyiket sem, mivel nem lehet így egymás mellé tenni a számkártyákat
