WorksheetsVágánsköltészet
Total questions: 5
Worksheet time: 5mins
„Háborogva, legbelül / düh és csupa szégyen, / a szívemhez így beszél, / nagy keserűségem: / könnyű anyag, szaporán / kell lebegnem, égnem, / vagyok, mint a falevél, / hányódva a szélben. // Mert, bár régi, jó tanács / és tisztes sajátság, / hogy a bölcs sziklán-hegyen / építi a házát, / én, bolond, olyan vagyok, / mint a víz, mely átvág / partjain, és százfelé / hömpölygeti árját.// (...) // Nehéz dolog énnekem / a komoly agy és szív, / de ízlik mind, amit a / tréfa méze készít; / Venus szava szent parancs, / csábít, emel, épít, / Venusé, ki nem szeret / soha gyáva férfit.” (Gyónás)
A vers a nincstelen, cél- és reális jövőkép nélküli csavargó toposzát idézi meg.
A vers hitvallását az „Ora et labora” latin szólás jobban jellemzi, mint a „carpe diem” szállóige.
A világ szervezőereje a szövegben a középkori versekhez hasonlatosan a zsidó-keresztény Egy Isten.
A vers címe által keltett elvárásokat nem tölti be a beszélő megnyilatkozása.
„Ím a szűzek csapata / szép tavasz-időben, - / mikor a nap sugara / egyenlően röppen / mindenfele, szerte-szét, / önfeledt örömben / hallom a hárs lomb-neszét: / Cypris ringat engem! / Cypris ringat engem! / hallom a hárs lomb-neszét: / Cypris ringat engem!” (Ím a szüzek csapata)
Cypris: Aphrodité ritkábban használt megnevezése
A tavasz toposzát a keresztény szimbolikától (újjászületés, feltámadás) eltérő módon használja (szerelem, fiatalság jelentésben).
A világ szervezőereje a vers világában a középkori versekhez hasonlatosan zsidó-keresztény Egy Isten.
A szöveg tanúsága szerint az evilági siralomvölgyben csak túlvilági segítséggel lelhetünk örömöt.
„Ó Fortuna, / mint a Luna / egyre-másra változol: / majd nagyobbodsz, / majd meg elfogysz: / hej, az élet ronda sor: / gabalyítja s igazítja / játszva az ember fejét: / mind szegénység, / mind kevélység / olvad tőle, mint a jég.” (Ó Fortuna)
A vers az otthonától elszakadt, de biztos céllal és a hazatérés szándékával utazó vándor toposzát idézi meg.
A világ szervezőereje a szövegben a középkori versekhez hasonlatosan zsidó-keresztény Egy Isten.
A vers a változékony hold (holdistennő) és a forgandó szerencse összekapcsolásán keresztül az élet kiszámíthatatlanságát, a sodródó élet „romantikáját” emeli ki.
A vers hitvallását az „Ora et labora” latin szólás jobban jellemzi, mint a „carpe diem” szállóige.
„Félre, könyvek, doktrinák, / hív az édes dáridó! / kivirult az ifjuság, / szűzi csokrát szedni jó, / vénhez illik a komolyság, / neki már csak az való! / Ránk dohosul az idő / könyvek börtönében, / tréfa és csók, nóta, nő / az igazi éden!// (...) // Éljünk, mint az istenek: / régi tanács, bölcs tanács! / A szerelem integet, / rajta fiúk, indulás: / mozogjunk hát a piacra, / az utcára ízibe, / viszket már a lányok talpa, / táncra cincog a zene.” (Félre, könyvek, doktrinák...)
A vers hitvallását az „carpe diem” latin szólás jobban jellemzi, mint az „Ora et labora” szállóige.
A vers a földi világot siralomvölgyként gondolja el, megvetve az evilági örömöket.
A vers jelenetkerete a belső térből a külső nyílt terek felé halad.
A vers beszélője feltehetőleg egy diák.
„Földönfutó pap vagyok, tengődés a részem, / űz és hajt a gyötrelem, vége sose lészen. // Tovább járnám iskolám, tanulni kivánok, / de nagyobb úr a nyomor, mint a tudományok. // Ruhám durva szövete vékony és avítt már, / nincsen semmi melege, rostja közt a szél jár. // Templomba, misére én alig merek menni, / zsolozsmán és vesperán végig jelen lenni.” (Földönfutó pap vagyok...)
A vers a nincstelen, cél- és reális jövőkép nélküli csavargó toposzát idézi meg.
A vers a középkori tudáseszményt teljességgel elveti egy boldogságközpontú életfilozófia jegyében.
A vers beszélője egy karrierista pap, aki büszke a hivatására.
A vers beszélője feltételezhetőleg egy hivatását vesztett pap/papnövendék.
