WorksheetsDürer 22/23 A helyi
Total questions: 15
Worksheet time: 4hrs 45mins
Az ábrán láthatjátok Artemisz egyik kedvenc virágának, a tündérliliomnak a rajzát. Hány szirma van a virágnak?
(a)
Mivel Kronosz félt, hogy gyerekei letaszítják a trónjáról, ezért születésük után lenyelte őket, ám később Zeusz kényszerére egyesével kiköpte őket. Hányféle sorrendben köphette ki Kronosz Zeusz öt testvérét: Hesztiát, Démétért, Hérát, Hádészt és Poszeidónt a gyomrából, ha a három "H" kezdőbetűssel kezdte?
(a)
Anubisz, Széth és Hórusz felváltva írnak fel számokat a táblára. Először Anubisz felír egy 2-est, majd Széth egy 3-ast, majd Hórusz egy 7-est. Ezután újrakezdődik a kör: Anubisz ír ismét egy 2-est, majd Széth egy 3-ast, és így tovább, egészen addig, amíg a felírt számok összege el nem éri a 77-et. Összesen hány számot írtak fel a táblára?
(a)
Odüsszeusz haza szeretne hajózni Trójából Ithakába. Az útja csak az ábra szerinti rácsvonalak mentén vezethet, és a szigeteket ki kell kerülnie. Egy rácsnégyzet oldala 1 kilométer hosszú. Hány kilométer hosszú a legrövidebb út, amin hazajuthat?
(a)
Az alábbi táblázat néhány magyarországi matematikaverseny névadójának nevét, valamint születési és halálozási évét tartalmazza. A táblázat alapján legfeljebb hányan tartózkodhattak volna közülük egyszerre egy városban (élve)?
(a)
Az olümposzi tanácsteremben 124 oszlop helyezkedik el négyzet alakban az ábrán látható módon. Hány négyzetméter az oszlopok középpontjai által meghatározott négyzet területe, ha a szomszédos oszlopok középpontjai 3 méterre vannak egymástól?
(a)
Legkevesebb hány hajtogatás szükséges ahhoz, hogy az ábrán látható hajtogatott vonalak kirajzolódjanak? Ahol nincs szaggatott vonal, ott nem hajthatjuk meg a lapot.
(a)
Héraklész azon elmélkedik, hogyan csoportosítsa a birkáit. Ha hármasával csoportosítja őket, akkor 2 marad ki, ha négyesével, akkor 3, ha pedig ötösével, akkor 2. Hány birka marad ki, ha hatosával csoportosítja őket, ha tudjuk, hogy Héraklésznak 100-nál kevesebb birkája van?
(a)
Athéné 100 darabos nyílgyűjteményében arany, ezüst, bronz és fa nyilak vannak. Tudjuk, hogy összesen feleannyi ezüst és harmadannyi arany nyíl van a gyűjteményben, mint bronz. Azt is tudjuk, hogy a gyűjteményben 78 fa nyíl van. Hány ezüst nyíl van a gyűjteményben?
(a)
Hat olümposzi isten, Zeusz, Poszeidón, Hádész, Héra, Aphrodité és Athéné le szeretnének ülni az egy sorban lévő trónjaikra. Viszont Zeusz főistenként nem ülhet a sor szélére, és féltékeny felesége, Héra azt sem engedi, hogy más nő (Aphrodité vagy Athéné) mellé üljön. Hányféleképpen ülhetnek le az istenek?
(a)
Héra gondolt egy pozitív egész számra, és mondott róla Aphroditénak 4 állítást, melyből három igaz, egy pedig hamis:
• A szám kétjegyű. • A szám osztható 4-gyel. • A számjegyek összege 6. • A szám csupa egyforma számjegyekből áll.
Aphrodité így még nem tudta megmondani, melyik számra gondolt Héra, ezért Héra azt is elárulta, melyik állítás a hamis. Ebből Aphrodité már egyértelműen meg tudta mondani a gondolt számot. Melyik számra gondolt Héra?
(a)
Péleusz és Thetisz lakodalmára 53 vendéggel több érkezett, mint amennyit el tudnak szállásolni. A probléma megoldására egy vadonatúj palotát építenek. Az új palotában egy 5 fős lakosztály megépítése 12, egy 10 fős lakosztály megépítése 19, egy 12 fős lakosztály megépítése 24 tálentum aranyba kerül. Legkevesebb hány tálentum aranyba kerül megépíteni a palotát úgy, hogy el tudjanak szállásolni benne legalább 53 embert?
(a)
Dionüszosz lefedte az alábbi táblát 1×2-es és 1×3-as dominókkal úgy, hogy minden dominó pontosan egy + jelet fedjen. Hány dominót helyezett el függőleges irányban? Dionüszosz minden mezőt lefed dominóval, és a dominók nem fedhetik át egymást.
(a)
Egy digitális kijelző három számjegyet tud kiírni. Most éppen 11 vonalka világít, és egy olyan háromjegyű számot látunk, mely nem tartalmaz 0-t. Hányféle számot írhat ki éppen a kijelző? A jobb oldali ábrán látható, hogy melyik számjegyet hogyan jeleníti meg a kijelző.
(a)
Egy ebédlő padlója 12 × 12 darab 1 méter oldalhosszúságú négyzet alakú csempével van kirakva (az oszlopokat és sorokat is 1-től 12-ig számozzuk), ám a 4. oszlop és 5. sor találkozásánál lévő csempe helyén egy tartóoszlop áll. A maradék 143 csempét le szeretnénk fedni téglalap alakú szőnyegekkel átfedés nélkül úgy, hogy a szőnyegek kerületeinek összege a lehető legkisebb legyen. Hány méter lesz ez az összeg?
(a)
