Ezüstös fejszesuhanás / játszik a nyárfa levelén.

Az meglett ember, akinek / szívében nincs se anyja, apja.

Jeges ágak között zörgő / időt vajúdik az erdő.

Hallod-e, csont, a csöndet? / Összekoccannak a molekulák.

A lét dadog, / csak a törvény a tiszta beszéd.

Báránygané, / Bárányganéj a havon

Anyám szájából édes volt az étel, / apám szájából szép volt az igaz.

Kit anya szült, az mind csalódik végül, / vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. / Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül, / ebbe fog belehalni.

Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit

Már mindent merek, / de nincs értelme semminek sem.

A mindenséggel mérd magad! / Sziszegve se szolgálok aljas, / Nyomorító hatalmakat.

tartalmaidban ott bolyong / az öntudatlan örökkévalóság.

Én úgy vagyok, hogy már százezer éve / nézem, mit meglátok hirtelen

Tudod, szívem mily kisgyerek, / ne viszonozd a tagadásom