1993-ban az Úszó Hírességek Csarnoka tagjává választották, 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába, tagja a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének. 2020-ban pedig a honi szakemberek megszavazták minden idők legjobb magyar vízilabdázójának.

(a)  

„A legenda szerint annyira vacogott, hogy amikor az érmét átadó, őt elsőként „magyar delfinnek” nevező görög trónörökös megkérdezte, hol tanult meg ilyen kiválóan úszni, csak annyit tudott elhebegni, hogy „a vízben”.

(a)  

„Borult, enyhén szemerkélő eső és szélcsend volt. Mivel akkor még nem működött az indulók számát meghatározó kvótarendszer, így elég sokan – hetvenhatan – foglalhattuk el helyünket a lőállásokban. A szabályok sem egyeztek a ma érvényben lévőkkel. Tizenöt próbalövés állt rendelkezésünkre és a két és fél óra versenyidőt úgy osztottuk be, ahogy akartuk. Azt is meg lehetett tenni, hogy a próbalövésekre akár egy órát is elhasználhattunk.”

(a)  

„Az első siket olimpiai győzelmemet, amelyet 1957-ben sikerült kiharcolnom. Milánóban idegesen, gátlásokkal „megpakolva” álltam asztalhoz, hogy azután minden meccsen jobban és jobban menjen a játék. Végül az aranyéremig meg sem álltam, mindössze 23 évesen. Azokra a mérkőzésekre mindmáig igen élénken és nagy örömmel gondolok vissza.”

(a)  

„Az 1980-as évek elején rövid ideig Olaszországban játszott. Nemzetközi karrierjét 1984-ben fejezte be 328-szoros válogatottként. 1984-ben, a válogatottságtól való visszavonulása után profi játékosként folytatta pályafutását: az osztrák Stockerau csapatához igazolt.”

(a)  

„Tudták, hogy apámért is vívok, akit 1957. március elsején, egy megalázó házkutatás után elhurcoltak a lakásunkról – emlékezett a későbbi ezüstember.”

(a)  

„1948-ban, London előtt megsérültem, nem szerepelhettem a magyar csapatban. Így történhetett meg, hogy a női tornasport történetében először és utoljára Csehszlovákia bizonyult a legjobbnak. Négy évvel később, Helsinki előtt sem valami jól alakultak a dolgaim: szerelmi bánat ért, el voltam keseredve. A helyszínen szerencsére megváltozott a hangulatom. Egy alkalommal Otaniemiben, a „szocialista olimpiai faluban” elmentem az erdőbe egy hosszú sétára, s ott megvilágosodott bennem: ha nem sportolok, az életben nem jöhettem volna ide. Megnyugodtam, s a versenyen már rendkívül összeszedetten tornásztam.”

(a)  

„A tanár úr egyre csak azt hangoztatta, nem kell ide tehetség, ha eleget dolgozunk, mi leszünk a jók. Szerintem viszont, akiben nincs benne a „bajnok én”, az soha nem lesz első. Azt a nagy nyomást, amit olykor 15-20 ezer néző előtti bizonyítási kényszer jelent, azt csak kivételes tehetségű ember tudja kezelni.”

(a)  

„A teniszt is idejekorán fel kellett adnom, mert túl sokat beszéltem, az ellenfeleim pedig ezt nem szerették. A sakkozókról egyébként azt terjesztik, hogy szófukar, maguknak való, csendes őrültek. Pedig alig várjuk, hogy megszabaduljunk a figuráktól és szabadon beszélgethessünk. Szerencsére én találtam egy olyan lehetőséget, amikor használhatom a hangomat: énekelek.”

(a)  

„Hát mire is? Tehetségre minden esetre. Egy csipetnyi észre, jó ütemérzékre, jó idegekre, amit csak megörökölni lehet, fejleszteni nem. És többek között egy nagy adag szorgalomra. Meg is kellett erősödnöm, mert egy vézna kislány voltam, megáldva ezzel a bizonyos gerincferdüléssel, ráadásul a térdeim sem voltak a legjobbak ehhez a sportághoz. Azután azokra a komoly vívóleckékre is szükség volt, amelyeket a Petőfi Sportkör Eötvös utcai termében megkaphattam.”

(a)  

„Már sportpályafutásom során is a konzervativizmus jellemzett, hiszen 1957-ben lettem a Budapesti Vörös Meteor igazolt vívója és a kényszerű fúziókat leszámítva, megmaradtam az első klubomnál, egészen az 1977-es, végleges visszavonulásomig. Sajnos, napjainkban ez a fajta klubhűség csak a legritkább esetben fedezhető fel, ami semmiképpen nem jó dolog.”

(a)  

„Jelenleg utánpótláskorúakkal foglalkozom – nyugdíjasként örömmel végzem ezt a munkát. Hozzá kell tennem, hogy ezen kívül is ezer szállal kötődöm a vízhez – a gyerekeim is kajakoztak, és a feleségemet is a Dunán ismertem meg, hiszen evezős volt. Szóval tulajdonképpen a családomat is a víznek köszönhetem.”

(a)