wayground logo

Free Printable Worksheets

Font size

S
M
L
XL
Worksheets

A spanyolnátha

Total questions: 1

Worksheet time: 8mins

Name
Class
Date
1-10.

A H1N1 influenzajárvány az emberi történelem egyik legsúlyosabb katasztrófája volt. Az 1918 márciusában feljegyzett első megbetegedések és az 1920 márciusában rögzített utolsó becslések szerint 50 millió ember vesztette életét, bár egyes szakemberek szerint a teljes szám ennek kétszerese is lehetett.

A korábbi „orosznátha” onnan kapta nevét, hogy a járvány kiindulási pontjának az Orosz Birodalom részét képező Buharát (a mai Üzbegisztánban) vélték. A három évtizeddel később kirobbant világjárványt spanyolnáthának nevezi a mai napig a köznyelv, holott köztudott, hogy nem Spanyolországból indult pusztító útjára.

A halálos influenza három hullámban söpört végig a világon: 1918 tavaszán egy mérsékeltebb járvány miatt egy rendkívül halálos fertőzési hullám követett ugyanazon év őszén, végül pedig 1919 elején erősödött fel újra egy, a kettő közötti pusztító erővel járvánnyal.

Az első eseteket hivatalosan 1918 márciusában jegyezték fel az Egyesült Államokban, a Kansas állambeli Camp Funston katonai bázison. Hat héttel később a betegség már elérte a nyugati front lövészárkait Franciaországban, de Spanyolországban csak májusban jelent meg.

Elnevezésének oka egy háborús félreértés. A többi jelentősebb európai országgal cég Spanyolország semleges maradt az első világháborúban, így az ottani sajtó nem volt szigorú cenzúra alávetve.

Az első spanyolországi esetekről szóló beszámolók tehát megjelentek 1918 májusában a spanyol lapokban, és mivel ezen esetek közé tartozott maga XIII. Alfonz király, miniszterelnöke, és számos más kormánytag, az ország szorult helyzete kívülről is feltűnő volt.

Az emberek betegsége miatt arra következtettek, Spanyolországból terjedt szét, e nézetet pedig hadakozó országok propagandája is van, mivel tudták, hogy valóban hamarabb feltűnt. A harci morál fenntartása érdekében örömmel hibáztatták Spanyolországot, a név pedig megragadt a köztudatban.

A spanyolok érthető módon nem örültek a „megtiszteltetésnek”, és arra gyanakodtak, a franciák okozták szándékosan az országukat sújtó járványt a határ túloldaláról.


1.

Hány millióan haltak meg a spanyolnáthában?

a)

10 millió

b)

5 millió

c)

50 millió

d)

25 millió

2.

Mennyi ideig tombolt a spanyolnátha?

a)

2 hónap

b)

1 év

c)

2 év

d)

4 év

3.

Döntsd el, melyik állítás az igaz!

a)

Az első világháború több áldozatot szedett, mint a spanyolnátha.

b)

A második világháború több áldozatot szedett, mint a spanyolnátha.

c)

Elképzelhető, hogy a spanyolnátha több áldozatot szedett, mint a két világháború összesen.

d)

A spanyolnátha biztosan több áldozatot szedett, mint a második világháború.

4.

Melyik járvány robbant ki hamarabb: az "orosz" vagy a "spanyol"?

(a)  

5.

Honnan indult útjára a spanyolnátha?

a)

Oroszország

b)

Franciaország

c)

USA

d)

Spanyolország

6.

Melyik szó felel meg jelentésében a harci "kedv"-nek?

(a)  

7.

A spanyolok szerint a franciák okozták a járványt.

a)

igaz

b)

hamis

8.

A spanyolnátha oka az volt, hogy Spanyolország semleges volt az első világháborúban.

a)

igaz

b)

hamis

9.

A háborús országokban a cenzúra eltitkolta az országban tomboló járványt.

a)

igaz

b)

hamis

10.

Spanyolországban szerencsére az uralkodó nem kapta el a náthát.

a)

igaz

b)

hamis