Font size
WorksheetsVörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban
Total questions: 11
Worksheet time: 11mins
„Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós, /
Az emberiségnek elhányt rongyain /
Komor betűkkel, mint a téli éj, /
Leírva áll a rettentő tanulság: /
Hogy míg nyomorra milliók születnek, /
Néhány ezernek jutna üdv a földön, /
Ha istenésszel, angyal érzelemmel /
Használni tudnák éltök napjait.”
A tudós a szegények ruháit taposva szégyeníti meg a kiszolgáltatottabbakat.
A világ két részre osztható. Tehetetlenül nyomorgó milliók és néhány ezer, akinek a földi üdvösség eleve megadatik.
A világtörténelem könyveinek fontos tanulsága, hogy az élet igazságtalan.
A boldogság csak a tudósok számára elérhető.
„Miért e lom? hogy mint juh a gyepen /
Legeljünk rajta? s léha tudománytól /
Zabáltan elhenyéljük a napot? /
Az isten napját! nemzet életét! /
Miért e lom? szagáról ismerem meg /
Az állatember minden bűneit.”
A tudomány emelhetné ki az embert az állati létezésből.
Az irodalomnak, mely nem szül tetteket, megkérdőjelezhető az értékessége.
A könyvek helyett a világi kacatok, lim-lomok kötik le az emberek figyelmét.
Csak Isten szava, a szentírás vihet az életben előre.
„Erény van írva e lapon; de egykor /
Zsivány ruhája volt. S amott? /
Az ártatlanság boldog napjai /
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén, /
Vagy egy dühös bujának pongyoláján. /
És itt a törvény - véres lázadók /
Hamis birák és zsarnokok mezéből /
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.”
A könyvek feltárják az erényt és a törvényt, amit a valóság elrejt.
A könyvek nem hitelesek, a könyvben csak a törvények és erények fekszenek, és a szellemi tartalom lehet nemes, de a valóság mindig sötétebb.
Az írott betű, ha erényes, az megtisztítja a bűnöktől az íróját.
Csak az üres könyvek erényesek, és azok közvetítik méltón a törvényt.
„Emitt a gépek s számok titkai! /
De akik a ruhát elszaggaták /
Hogy majd belőle csínos könyv legyen, /
Számon kivül maradtak: Ixion /
Bőszült vihartól űzött kerekén /
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők. /
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik; /
Aki azt hiszi, a könyvből a valóság szólal meg, és aki kérkedik hamis tudása felett, olyan mint Ixion.
Aki azt hiszi, a könyvekből ismeri meg a világot, olyan mint Ixion, aki egy felhőt ölelt Héra helyett.
A világról való igazi tudás olyan fájdalmas lehet, mint egy tüzes pokolkerék.
Aki a könyvekbe beleszeret, az kínok között pusztul el.
„Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből /
S most a szabadság és a hősi kor /
Beszéli benne nagy történetét. /
Hűség, barátság aljas hitszegők /
Gunyáiból készült lapon regél. /
Irtózatos hazudság mindenütt!”
A könyvek a történelem egészét rögzítik, az elnyomókról, a szolgákról és a hazugokról is kérlelhetetlenül számot adva.
A történelem hősei a könyvek lapjain szerencsétlen gonosztevőknek tűnnek.
A történelem elbeszélése elfedi a valóságot.
A regék (a szépirodalom) csupa hazugságot tartalmaznak.
„Az írt betűket a sápadt levél /
Halotti képe kárhoztatja el. /
Országok rongya! könyvtár a neved, /
De hát hol a könyv mely célhoz vezet? /
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e /
A könyvek által a világ elébb”
Azt sugallja, hogy Rousseu-val egyetért a tudományok és könyvek társadalmi szerepéről.
Megkérdőjelezi Rousseu álláspontját a tudományok és könyvek társadalmi szerepéről.
Azt sugallja, hogy csak a nemzetek irodalma nem teljesen hiábavaló.
Nem hisz a könyvek történelemjobbító, világjavító szerepében.
„Ment, hogy minél dicsőbbek népei, /
Salakjok annál borzasztóbb legyen, /
S a rongyos ember bőszült kebele /
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.”
Az egyén bűnei lerontják a nemzetek dicsőségét.
A dicső nemzetek önképe, írásai hiteltelenek.
Az egyének bosszúszomjasak és dühödtek, mert nem érzik át a nemzeti eszme fontosságát.
Az nemzeti dicsőség szózatai közt az egyén szenved.
„De hát ledöntsük, amit ezredek /
Ész napvilága mellett dolgozának? /
A bölcsek és a költők műveit, /
S mit a tapasztalás arany /
Bányáiból kifejtett az idő? /
Hány fényes lélek tépte el magát, /
Virrasztott a sziv égő romja mellett, /
A költészet értékesebb, mint a valóság.
A könyvek mégis őriznek fontos tudást
Az irodalom széttépi a lelkeket, de tudást is ad.
A boldogságot hirdető könyvek vigasztalást hoznak az embereknek.
„Az el nem ismert érdem hősei, /
Kiket - midőn már elhunytak s midőn /
Ingyen tehette - csúfos háladattal /
Kezdett imádni a galád világ, /
Népboldogító eszmék vértanúi /
Ők mind e többi rongykereskedővel, /
Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel, /
A hamis eszmék hirdetői beszennyezik az igaz tartalmakat is.
A sok hamis írás miatt nem kellene a nemes tartalmakat is megsemmisíteni.
Létezik jó és rossz tudás.
A végső válasz a pusztításnak kell lennie.
„Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt, /
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma, /
Oly fényes elmék a sár fiait /
A sűlyedéstől meg nem mentheték! /
Hogy még alig bír a föld egy zugot, /
Egy kis virányt a puszta homokon /
Hol legkelendőbb név az emberé, /
Hol a teremtés ősi jogai /
E névhez "ember!" advák örökűl - /
Kivéve aki feketén született, /
Mert azt baromnak tartják e dicsők /
S az isten képét szíjjal ostorozzák. /
És mégis - mégis fáradozni kell.”
A sok kártékony és fölösleges tudás túlélése is megéri az igaz tudás megmentéséért.
Visszavonja korábbi szélsőséges vádjait, miszerint a könyv mindenképp haszontalan.
Az igaz szerzők a fehér emberek szavát hirdetik.
Minden ember Isten képmása.
„Egy újabb szellem kezd felküzdeni, /
Egy új irány tör át a lelkeken: /
A nyers fajokba tisztább érzeményt /
S gyümölcsözőbb eszméket oltani, /
Hogy végre egymást szívben átkarolják, /
S uralkodjék igazság, szeretet.”
Visszatér a beszélő reménye az eszmék világjobbító erejében.
Az gyümölcsöző eszmék csak illékony kísértetek.
Az igazság és a szeretet nem a könyvek és eszmék által születik.
Csak a fajtiszta ember osztályrésze lehet a szeretet és az igazság.
