Font size
WorksheetsGörög dráma - Antigoné
Total questions: 25
Worksheet time: 13mins
Mi az orkhésztra?
kerek/félkör alakú térség a színpad közepén
függönnyel elválasztott rész a színpadon, itt öltöztek a színészek
a színpad mögött álló díszes épület, mely díszletként funkcionált
Melyik állítások igazak a karra?
A felvonások elején ismertette a cselekményt, majd átadta helyét a színészeknek.
A színészeket váltva megjelent a színpadon, és énekkel, tánccal szórakoztatta a nézőket.
Az előadás alatt mindvégig jelen volt, énekkel-tánccal kísérte, kommentálta és magyarázta a cselekményt.
Ők jelenítették meg a drámában a vének tanácsát, illetve a tömeget.
Hány gyermeke született Oidipusznak és feleségének?
kettő: egy lány, egy fiú
három: két fiú, egy lány
négy: két fiú, két lány
négy: három fiú, egy lány
Mi az Antigoné című dráma műfaja?
tragédia
komédia
tragikomédia
szatírjáték
Az alábbi szereplők közül ki tartja fontosabbnak az emberi törvényeket az isteni törvényeknél?
Kreón
Haimón
Antigoné
Teiresziasz
Mit jelent a 'hármas egység' elve?
Egyetlen eseménysort három szemszögből jelenít meg a mű.
Három fő szálon fut a történet.
Egyetlen színhelyen, egy nap alatt játszódó, egyetlen eseménysor.
Aiszkhüloszra, Szophoklészra és Euripidészre utalunk így.
Ki ő? Óvatos, törvénytisztelő lány, fejet hajt a zsarnok előtt, szereti testvérét.
Antigoné
Iszméné
Euridiké
Haimón
Melyik NEM igaz Kreónra?
Célja, hogy a város békéjét helyre állítsa.
Zsarnokként viselkedik.
Nem hallgat senkire.
Törvénytelen uralkodó.
Ki marad életben a dráma végén?
Haimón
Kreón
Antigoné
Eurüdiké
Iszméné
Melyik mondakörre épül az Antigoné és az Oidipusz király című dráma?
ithakai
thébai
trójai
leszboszi
Hogy hívják a görög drámában a legnagyobb vétket, amikor
az ember önhittségében megsérti az isteni világot?
hübrisz
szkéné
parodosz
idill
Mit nevezünk konfliktusnak?
Összeszólalkozás két ember között.
Balhé az iskolában.
Emberi magatartások, érdekek összeütközése.
Emberek veszekedése.
Melyik isten tiszteletére tartották a drámajátékokat?
Héra
Dionüszosz
Pallasz Athéné
Hermész
Mit fejezett ki a színészek által használt maszk?
az általuk játszott szereplő nemét és életkorát
az általuk játszott szereplő gazdagságát
az általuk játszott szereplő jó vagy rossz szándékát
a színház gazdagságát
Az eredeti görög színházakat...
a ház oldalába építették
domb oldalába építették
Fából építették
kőből építették
Mit nem játszhattak el a színpadon a színészek? (több jó válasz lehet)
szerelmet
gyilkosságot
konfliktust
erőszakos jeleneteket
gorombaságot
Mely érveket használja Iszméné, amikor le akarja beszélni Antigonét a temetésről?
a temetés az istenek parancsa
a büntetés ijesztő
a férfiak törvényét nem szabad nőként áthágni
a lehetetlent célba venni sem való
Mely érveket használja Antigoné Kreón ellenében?
testvért eltemetni bűn nem lehet
a temetés az istenek törvénye
Kreón nem tilthatja meg a temetést
undorító dolog temetetlenül hagyni Polüneikészt
Mik Kreón érvei?
a hazát megtámadó ember nem nyugodhat a haza földjében
férfiként nem hagyhatja, hogy egy nő ellenkezzen vele
a király joga, hogy törvényt hozzon
eleve utálta Polüneikészt, ezért sem érdekli, hogy temetetlenül marad
ha megbocsát Antigonénak, akkor mások sem fognak engedelmeskedni neki
Mivel érvel Haimón?
Antigonéval értenek egyet az emberek
más is mondhat okosat, nem csak Kreón
más is meg fog halni, ha Antigonét kivégzik
a király szeresse a népet, keresse a kedvüket
Kinek az érve az alábbi idézet?
Önhittség nyomán csak balsiker terem.
Antigoné
Haimón
Kreón
Teiresziász
Ki mondja?
Bölcs belátás többet ér minden más adománynál. Az isteneket tisztelni kell...
Kar
Antigoné
Haimón
Teiresziasz
