NEW
Font size
S
M
L
XL
WorksheetsKommunikációs stílusok BGE (2021. 10. 01.)
Total questions: 20
Worksheet time: 10mins
Name
Class
Date
1.
Szereti uralni a szociális helyzeteket, kapcsolatokat. Gyakran él az utasítás eszközével, az átlagosnál hangosabb, szeret a középpontban lenni. A beszédszünettel önkényesen bánik (például félbeszakítás, kevés szünet), ugyanakkor gyakran használ nyújtott szemkontaktust.
a)
uralkodó
b)
visszafogott
c)
drámai
2.
Mind a verbális, mind a nem verbális kommunikációban túlzásra hajlamos (felnagyítja vagy eltörpíti a történteket, gyakran használ „kríziskifejezéseket”, például rettenetes, borzalmas). Egész megjelenésében színpadias megkomponáltság érződik, a nem verbális eszközök megválasztásánál gondosan figyel (például smink, öltözet, hangsúly, hanglejtés).
a)
drámai
b)
merev, görcsös
c)
ellazult
3.
Gyakran provokatív, kötekedő, nagyon sok érve és ellenérve van az adott helyzetben, sokat kérdez, olykor faggat. Beszédére emelkedett hangerő jellemző.
a)
kifejezéstelen
b)
veszekedő
c)
együttműködő
4.
Legjellemzőbb tulajdonsága, hogy szélesen, látványosan gesztikulál, arckifejezése és tekintete vidám, eleven, a térben gyakran végez helyváltoztatást vagy más mozgást, hogy a mondanivalójára irányítsa a figyelmet, lelkesedést, érdeklődést váltson ki.
a)
jelentéktelen
b)
eleven, kifejező
c)
benyomást keltő
5.
A laza kommunikátor általában nem izgatja fel magát, komfortosan mozog még váratlan kommunikációs helyzetben is. Nyugodt, kiegyensúlyozott, ezért mindig a helyzet magaslatán áll.
a)
precíz
b)
görcsös
c)
ellazult
6.
Gondosan meghallgatja a kommunikációs partnert, sőt kérdésekkel segíti mondanivalója közlésében. Nem verbális elemekben is kifejeződik figyelmessége: odafordul, nyitott testhelyzetet vesz fel, szemkontaktust tart fenn, bólogat, bíztat.
a)
nyílt
b)
figyelmes
c)
zárkózott
7.
Nem szeret a középpontban lenni, csendben, sőt néha észrevétlen marad, elfogadja és végrehajtja az utasításokat. Igen gyakran párosul ez alacsonyabbrendűség-érzéssel, alacsony önértékeléssel.
a)
lemondó
b)
ellenséges
c)
barátságos
8.
Szerény kommunikátor, hajlamos arra, hogy kevesebbet közöljön a megtörténtnél, nem verbális kommunikációjára az egyszerűség, halkság, feszengés jellemző.
a)
uralkodó
b)
visszafogott
c)
figyelmetlen
9.
Kedves és békeszerető, a kommunikációs helyzetben főként a kompromisszumra törekszik, akár saját érdekei árán is. A kommunikációban igen gyakran jóváhagy, vagy kérdésével tovább lendíti a holtpontról a beszélgetést.
a)
együttműködő
b)
pontatlan
c)
jelentéktelen
10.
A kifejezéstelen kommunikátorra a halk, monoton beszédstílus, lassú, néha vontatott és bonyolult mondatszerkesztés jellemző, emiatt gyakran unalmassá válik a mondanivalója.
a)
precíz
b)
zárkózott
c)
kifejezéstelen
11.
A merev, görcsös kommunikátor látványosan szenved a kommunikációs helyzetben (vegetatív tünetei vannak, például izzad), emiatt sokat hibázik. Nem verbális kommunikációjában is kifejeződik a görcsösség, és ez gyakran vezet a szemkontaktus hiányához, a hang elcsuklásához stb.
a)
barátságos
b)
merev
c)
benyomást keltő
12.
A figyelmetlen kommunikátor semmi látható jelét nem mutatja érdeklődésének, így a partnere nem tudhatja, hogy érti-e, amiről beszél, vagy érdekli-e a téma. Szemkontaktust kevésbé tart fenn, többször visszakérdez már elhangzott dolgokra, és látványosan valamilyen pótcselekvést végez (például pipázik).
a)
figyelmes
b)
figyelmetlen
c)
igyekvő
13.
Ezek a kommunikátorok extravagáns, színes egyének, akik látványos vagy emlékezetes kommunikációs stílust használnak, melyben sok az egyedi jelleg (például szóhasználat). Nem verbális kommunikációjukban is megnyilvánul az egyediség: szokatlan hajviseletben, rikító ruhák használatában, egyéb jellegzetes kiegészítőkben.
a)
pontos
b)
ellenséges
c)
benyomást keltő
14.
Ezek az emberek szabadon, gátlások és titkolózás nélkül beszélnek magukról, könnyen barátkoznak, egyenesek és nyitottak a párbeszédben és a nem verbális kommunikációban.
a)
pontatlan
b)
ellenséges
c)
nyílt
15.
Ezekre a kommunikátorokra főként a verbális együttműködés jellemző, vidámak, gyakran mosolyognak. A partner részéről jövő kommunikációs gesztusokat értékelik és hálásak értük.
a)
barátságos
b)
barátságtalan
c)
jelentéktelen
16.
Kommunikációja aprólékos, olykor körmönfont. Partnerként nem az együttműködés a legfontosabb számára, hanem a partner kommunikációjának dokumentálhatósága (hol, mikor, kitől hallotta/olvasta, hiteles, vagy sem stb.
a)
pontatlan
b)
precíz
c)
figyelmes
17.
Ezek a kommunikátorok legszívesebben beleolvadnak a háttérbe, konzervatívak, visszafogottak.
a)
jelentéktelen
b)
nyílt
c)
drámai
18.
Ezek a kommunikátorok nem adnak ki személyes információkat, titkolóznak, vonakodnak a véleménynyilvánítástól, „megtartják magukat önmaguknak”.
a)
vitázó
b)
ellazult
c)
zárkózott
19.
Verbális agresszivitás, tolakodás jellemzi az ilyen kommunikátort. Minden kommunikációs helyzet egyúttal versenyhelyzet is a számára, ahol verbális és szellemi fölényét meg kell mutatnia, a partnert le kell győznie.
a)
kedves
b)
ellenséges
c)
uralkodó
20.
Kommunikációja felületes, „előbb beszél, aztán gondolkodik”. Többször kell kérdésekkel pontosításra ösztönözni.
a)
pontos
b)
barátságos
c)
pontatlan
Reset
