WorksheetsJanus Pannonius
Total questions: 20
Worksheet time: 10mins
Janus Pannoniust első magyar költőként szokták emlegetni, pedig Itáliában tanult, latinul írt verseket. Miben volt ő első?
Első írásban fennmaradt verses szövegünk szerzője.
Ő volt az első magyar földön alkotó, magát magyarnak valló, nemzetközileg is elismert poétánk.
Maga Mátyás király nevezte első költőnek (poeta primus), ami azt jelentette, hogy az udvari költők közül a legkiválóbb.
Bár a János név latin megfelelője a Johannus, mégsem ezt használja. De honnan ered a Janus név?
A ferrarai iskolában, költői tehetségére és markáns orrára utalva csak Ovidianusnak becézték. A költő ebből később az ovid(us)=orr részt elhagyta, így lett Ianus.
A Ianus a Ianuarius (januári) rövidült alakja; ekkor született, kézenfekvő volt felvennie ezt a nevet.
Ianus a római mitológia kétarcú istene volt, aki a múltba és a jövőbe is tekintett. A költő ezt a kétarcúságot élete jelképének érezte.
Melyik században alkotott Janus Pannonius?
(a)
Melyik városban szerezte meg J.P. az egyházjogi doktorátust?
(a)
Kiről/kihez írta Vitusra című művét?
Segédpüspöke
Vetési László
Vitéz János
Mátyás király
Hol található Pécsett J.P. egész alakos szobra?
Barbakán-kert
Székesegyház altemploma
Janus Pannonius Gimnázium
Janus Pannonius Múzeum
Milyen szemléletben írta műveit?
(a)
Műveiben az antik formákat és témákat imitálta. Hogyan nevezzük azt a költőt, aki tudós módon írja műveit?
(a)
Nagyrészt milyen műveket alkotott ferrarai korszakában?
(a)
Hogy mondanád idegen szóval a dicsőítő költeményeket?
(a)
Melyek adják a fő témáit a magyarországi alkotókorszakának?
Szerelem
Elvágyódás
Betegség
Török elleni küzdelem
Hogy nevezzük azt, amikor egymással rokon gondolatok párhuzamos felépítésben követik egymást?
(a)
A Pannonia dicsérete c. versben ha a kép sík a könyvek, mi a fogalmi sík?
költészet
reneszánsz kultúra
tudomány
egyetem
Miket állít a lírai én ellentétbe a Pannónia dicsérete c. műben?
Itália -><- Pannónia
Jelen -><- jövő
római mitológia helyszínei -><- pannon föld
Pannonia dicséretében a költő büszke arra, hogy Magyarországon alkothat
Igaz
Hamis
A Pannónia dicséretében nem jelenik meg a reneszánsz énközpontúság.
Igaz
Hamis
Mi a műfaja az Egy dunántúli mandulafáról c. versnek?
(a)
A mandulafa mellett kinek a képében jelent meg a hiábavaló várakozás motívuma az Egy dunántúli mandulafáról c. versben?
Phyllis
Herkules
Ulysses
Minek az allegóriája a virágzó mandulafa?
Korán érkezett költőnek
Eljövő tavasznak
A reneszánsz kibontakozásának
Fogalmazz meg egy kérdést Janus Pannoniusszal vagy költészetével kapcsolatban!
