Font size
WorksheetsÖsszefoglalás_Kombinatorika, halmazok, intervallumok
Total questions: 25
Worksheet time: 50mins
Egy úszóverseny döntőjében 8 résztvevő indul. Hányféle lehet a verseny végeredménye, ha csak az első három helyezés számít, és nincs holtverseny?
(a)
Öt fiú versenyt fut. Hányféle lehet a verseny végeredménye, ha tudjuk, hogy nincs holtverseny, és hogy Béni elesett menet közben, ezért most ő lett az utolsó?
(a)
Egy tíztagú társaságban mindenki mindenkinek küld egy SMS-t.
Hány SMS-t kap egy ember?
(a)
Egy tíztagú társaságban mindenki mindenkinek küld egy SMS-t.
Összesen hány SMS-t indítottak?
(a)
Tombolasorsoláson három nyereményt sorsoltak ki: egy digitális képkeretet, egy MP4 lejátszót és egy hordozható hangszórót. A sorsoláson 32 résztvevő vett részt. Hányféle végeredmény születhetett, ha egy ember csak egy tombolatárgyat nyerhetett?
(a)
A bál végéig még 4 zeneszámra maradt idő. A lemezlovas 7 szám közül választja ki, hogy melyik legyen ez a 4. Hányféleképpen teheti meg ezt, ha semelyik számot sem teszi már be kétszer?
(a)
Hányféleképpen ülhetnek be Tamás, Jocó, Henrik és Gábor egyszerre egy négyüléses csónakba? Két elhelyezkedést akkor tekintünk különbözőnek, ha bármelyikük másik ülésen ül. (Egy ülésre egy fő ülhet, és csak az ülésekre szabad ülni.)
(a)
Egy röplabdabajnokságon mindenki mindenkivel megmérkőzik. Hány mérkőzésre kerül sor, ha 15 csapat indult, és
mindenki mindenkivel oda-vissza megmérkőzik, azaz a saját pályáján és a másik csapat pályáján is játszik?
(a)
Egy röplabdabajnokságon mindenki mindenkivel megmérkőzik. Hány mérkőzésre kerül sor, ha 15 csapat indult, és
mindenki mindenkivel pontosan egy mérkőzést játszik?
(a)
Hány átlója van egy
szabályos tizenegyszögnek?
(a)
A kilencedik osztálytól azt kérték, hogy a gólyabál során úgy vonuljon be, hogy először a lányok, majd mögöttük a fiúk lépnek a terembe, egymás után, sorban. Hányféle sorrendben mehetnek be a lányok, ha a 31 fős osztályba 14 fiú jár?(Faktoriális végeredményt kérek.)
(a)
Hány olyan négyjegyű szám van a tízes számrendszerben, amely 5-tel osztható?
(a)
Hány olyan négyjegyű szám van a tízes számrendszerben, amelynek
minden számjegye páros?
(a)
Hány olyan négyjegyű szám van a tízes számrendszerben, amelynek
minden számjegye páratlan?
(a)
Egy feleletválasztós tesztben 8 kérdés van, és minden kérdésnél négy válasz, az A, B, C és D közül lehet választani.
Hány különböző kitöltése van a tesztnek, ha minden kérdésnél megjelölünk egy betűt?
(a)
Egy 6 elemű halmaznak hány két elemű részhalmaza van?
(a)
Rajzszakkörön a tanár a kék, a zöld és a barna tubusokat vette elő. A diákok ez alkalommal csak ezekkel a színekkel dolgozhattak. Mindenki egy képet készített. Venn-diagramon ábrázoltuk, hány gyerek használta az adott színeket.
Hányan vettek részt a foglalkozáson?
(a)
Egy csoportból tízen rendeltek levest, 15-en második fogást. Hatan vannak, akik mindkettőt.
Hányan vannak a csoportban, ha mindenki rendelt valamit: levest, második fogást vagy mindkettőt?
(a)
Melyik halmazművelet írja le helyesen a Venn-diagrammon látható halmazrészletet?
A ∩ B
(A ∪ B)\C
(A ∩ B)\C
(A\C) ∪ B
Melyik halmazművelet írja le helyesen a Venn-diagrammon látható halmazrészletet?
A ∪ B
(A ∪ B)\C
(A ∩ B) ∪ C
A ∩ B
Melyik intervallumnak felel meg [0;6,5[ ?
A
B
C
D
Melyik intervallumnak felel meg a 2>x ?
E
D
C
B
a C intervallumnak melyik leírás felel meg?
[6,5;0]
]6,5;0[
]-6,5;0[
[-6,5;0[
C ∩ A=?
]-4;0]
]-4;0[
[-6,5;4,5]
]-6,5;4,5[
A ∪ B=?
-4 > x < 6,5
-4 < x < 6,5
0 ≤ x ≤ 4,5
-4 ≤ x ≤ 6,5
