wayground logo

Free Printable Worksheets

Font size

S
M
L
XL
Worksheets

Babits és Kosztolányi

Total questions: 32

Worksheet time: 17mins

Name
Class
Date
1.

Melyik műből származik az idézet?

Azon a ponton a cölöp mögött se találta. Erre két karjával hadarni kezdte a tavat lapát módra. Kotorta fönn és lenn, rendszertelenül, próbált a tó fenekére nézni, a zavaros víz azonban arasznyira sem engedte át tekintetét. Belemártotta eddig száraz fejét, szemét a csíptető üvege mögött kimeresztette, mint a hal. Kereste, kereste, mindenhogyan, az iszapba hasalva, könyökölve, guggon, újra és újra, körben forogva, oldalt billentve, módszeresen számon tartva minden talpalatnyi helyet."

a)

Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel

b)

Kosztolányi Dezső: Fürdés

c)

Kosztolányi Dezső: Zuhanyzás

d)

Móricz Zsigmond: Tragédia

2.

Melyik műből származik az idézet?

Most elfogott a vágy, hogy élvezzem diadalomat. Éppen ki akartam nyújtani zsibbadt lábaimat, hogy végre pihenjek és pihegjek, hogy végre föl is lélegezzem, szabadon és boldogan, amikor a kalauz odalépett ablakomhoz, kifordította az útirányjelző táblát, s ezt kiáltotta: "Végállomás."


a)

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

b)

Kosztolányi Dezső: Fürdés

c)

Móricz Zsigmond: Tragédia

d)

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél - Az utolsó villamosút

3.

Melyik szövegre vonatkozik?

A vers hosszú körmondatból áll a végén egy kérdéssel: mi a lét értelme?

a)
Babits Mihály: Esti kérdés
b)

Ady Endre: Harc a Nagyúrral

c)

Babits Mihály: Jónás imája

d)

Babits Mihály: A lírikus epilógja

4.

Melyik irodalmi irányzatra vonatkoznak az alábbiak?

  • - a tapasztalati jelenségek között megsejtett, de hétköznapi nyelven kifejezhetetlen jelentéstartalmak (lelki folyamatok, belső élmények, hangulatok) érzékletes - többnyire látomásszerű - képsorral való kifejezése

a)

impresszionizmus

b)

szimbolizmus

c)

szecesszió

d)

naturalizmus

5.

Melyik stílusirányzatra vonatkoznak az alábbiak?

  • - a klasszikus modernizmus stílusirányzata, a latin kivonulás szóból származik

  • - döntően az iparművészetben, építészetben és képzőművészetben hatott

  • - az irodalomban a dekadencia mint létszemlélet jellemzi, a halál és erotika összefonódása, erős stilizáltság és az élet és a halál szoros összekapcsolása

a)

szimbolizmus

b)

dekadencia

c)

realizmus

d)

szecesszió

6.

Melyik nem Babits Mihály műve?

a)

Esti kérdés

b)

A lírikus epilógja

c)

A vén cigány

7.

Melyik igaz Babitsra?

a)

poeta doctus

b)

poeta natus

c)

poeta laureatus

d)

poeta aestheticus

8.

Melyik voltak Babits fő témái?

a)

Betegsége, feleségével való kapcsolata.

b)

Szerelem, költők szerepe.

c)

Tájversek, létösszegzés.

d)

Lét és nemlét kérdései, háborúellenesség, prófétaság.

9.

Ki fordította le közülük Dante Isteni Színjátékát?

a)

Babits

b)

Ady

c)

Móricz

d)

Kosztolányi

10.

Ki volt az az antik költő, aki hatott Babitsra?

a)

Petrarca

b)

Homérosz

c)

Horatius

d)

Dante

11.

Babits melyik verse háborúellenes?

a)

A lírikus epilógja

b)

Balázsolás

c)

In Horatium

d)

Húsvét előtt

12.

Mi a Babits Jónás könyvének műfaja?

a)

novella

b)

elégia

c)

elbeszélő költemény

d)

regény

13.

Hány részből áll Babits Jónás könyve című műve?

a)

2

b)

3

c)

4

d)

5

14.

Miért kell Babits Jónásának Ninivében prédikálnia?

a)
Mert vallástalálkozó van.
b)
Mert ott még nem ismerik Isten hatalmát.
c)
Mert megáradt a gonoszság.
d)
Mert Ninive királya szeretné megismerni a keresztény kultúrát. 
15.

Elpusztítja Isten Ninivét Babits művében?

a)
Igen.
b)
Nem.
16.

Miben tér el jelentős mértékben a két műben (a bibliai Jónás könyvében és Babitséban) a 3. rész?

a)

Jónás megsértődik a bibliaiban, de Babitsnál nem

b)

a Bibliában Jónás három helyen is megpróbálja megtéríteni a ninivei embereket

c)

a niniveiek a Bibliában megtérnek, Babitsnál nem

d)

Jónás csak az emberekre haragszik, az Úrra nem a babitsi változatban

17.

Kinek az alteregója Esti Kornél?

a)

Ady

b)

Babits

c)

Kosztolányi

18.

Kinek a verse a Boldog, szomorú dal?

a)

Ady

b)

Babits

c)

Kosztolányi

19.

Melyikük jelentette ki, hogy csak ő bír versének hőse lenni?

a)

Ady

b)

Babits

c)

Kosztolányi

20.

Melyikük kötete A bús férfi panaszai?

a)

Ady

b)

Babits

c)

Kosztolányi

21.

Ki érte meg a második világháború kitörését?

a)

Ady

b)

Babits

c)

Kosztolányi

22.

"Hozzám már hűtlen lettek a szavak..." Kihez?

a)

Adyhoz

b)

Babitshoz

c)

Kosztolányihoz

23.

Ki írt parafrázist a legrégebbi magyar szövegemlékre (=Halotti beszéd és könyörgés)?

a)

Ady

b)

Babits

c)

Kosztolányi

24.

Mi igaz az intertextualitásra? (3 jó válasz)

a)

A Halotti beszéd című vers alkalmazza.

b)

Szövegköztiség.

c)

Egy vers megidéz egy másik irodalmi alkotást.

d)

Soráthajlás.

25.

Melyik Kosztolányi-versből való az alábbi idézet? "De nincs már. / Akár a föld. / Jaj, összedőlt / a kincstár."

a)

Hajnali részegség

b)

Halotti beszéd

c)

Szeptemberi áhítat

d)

Mint aki a sínek közé esett...

26.

Miről álmodozik egyik versében Kosztolányi?

a)

régi játszópajtásáról

b)

színes szoknyájú lányokról

c)

színes koktélokról

d)

színes tintákról

27.

Milyen típusú vers a Kosztolányi Hajnali részegsége?

a)

szereplíra

b)

létértelmező

c)

megrázó

d)

közvetlen

28.

Miért tekinthető allegóriának a Tizennyolcadik fejezet (Kosztolányi) c. novella?

a)

Mert a villamosutazást a halállal állítja párhuzamba.

b)

Mert sok metaforát tartalmaz.

c)

Mert a tömegben való létezés áll a középpontban.

d)

Mert egy egész regényt szimbolizál.

29.

Miért tekinthető lélektani novellának Kosztolányi Fürdés c. novellája?

a)

Mert egy család történetét meséli el.

b)

Mert az anyuka nagyon szereti a fiát, és igyekszik megvédeni az apától.

c)

Az apa-fiú viszonyt úgy mutatja be, mint ösztönös küzdelmet az apai túlhatalommal.

d)

Az apa nagyon szomorú lesz a haláleset miatt.

30.

Az alábbiak közül ki vall a tárgyaláson Anna MELLETT? (Kosztolányi: Édes Anna)

a)

Moviszter

b)

Ficsor

c)

Anna édesapja

d)

Drumáné

31.

Hol játszódik a történet? (Kosztolányi: Édes Anna)

a)

Víziváros

b)

Csepel

c)

Astoria

d)

Kőbánya

32.

Milyen módon távozik Kun Béla az országból? (Kosztolányi: Édes Anna)

a)

vonat

b)

fekete autó

c)

repülő

d)

szamárszekér