Worksheets9. Árpád-ház 2. fele
Total questions: 43
Worksheet time: 30mins
Melyik KÉT állítás IGAZ
I. (Szent) Lászlóval kapcsolatban?
az egyetlen pogány király volt
lovagkirály volt
hívő keresztény volt
papnak szánták
Melyik országot foglalta el László?
Az A) jelű Dalmáciát.
Az A) jelű Horvátországot.
A B) jelű Halicsot.
A C) jelű Erdélyt.
Kit NEM avattatott szentté I. László király?
Szent László
Szent István
Imre herceg
Gellért püspök
Melyik magyar király hozta az alábbi törvényt?
„[...] ha főembereknek bármilyen rokonát lopás bűnében találják egy tyúk értékén túl, semmiképpen se rejthesse el vagy védhesse meg őt közülük senki. Azt is akarjuk, hogy magát a tolvajt, hacsak nem menekül az egyházba, akasszák fel, és egész vagyona vesszen el.”
Könyves Kálmán
I. András
III. Béla
I. László
Miért nevezték Kálmán királyt könyvesnek?
Mert eredetileg papnak szánták.
Mert híres volt nagy könyvtára.
Szabadidejében könyveket írt.
Mert a korszakban meglepő módon nem tudott írni.
Ki és mikor foglalta el Dalmáciát?
Kálmán, 1105
András, 1054
III. Béla, 1192
László, 1097
Könyves Kálmán törvényei Lászlóhoz képest ...
szigorúbbak.
enyhébbek.
Mit jelez számunkra, hogy Kálmán enyhébb törvényeket hozott?
Romlott a közbiztonság.
Kálmán egyházi emberként megbocsátó volt.
Javultak a közállapotok.
Nem értett a politikához.
Mit vezetett Be III. Béla?
kancelláriát
kanonoki hálózatot
első okleveleket
dukátust
Mit vezetett Be III. Béla?
kancelláriát
kanonoki hálózatot
első okleveleket
dukátust
Mi az a kancellária?
Okleveleket kiállító hivatal.
A királyi kincstár bevételeit kezelő hivatal.
Országos lótenyésztési központ. Elsősorban kancákat tenyésztettek.
A vármegyék ispánjait összefogó hivatal.
Ki adta ki az aranybullát?
II. András
I. András
II. (vak) Béla
IV. Béla
Mettől meddig uralkodott II. András?
1205-1235
1203-1233
1235-1270
1305-1335
Melyik idézet kapcsolható II. Andráshoz?
„Boszorkányok (strigák) márpedig nincsenek.”
„Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.”
„Az adományozás legjobb mértéke a mértéktelenség.”
„Bűnös vagyok, mert a földi méltóság teendőit nem lehet előmozdítani súlyos vétkek nélkül.”
Hová vezetett II. András király hadjáratot?
a Szentföldre
Horvátországba
Rómába
A dukátusba
Miért ölték meg a királynét, Gertrúdot 1213-ban a bárók?
mert a királyné fogságban tarotta férjét, és ő uralkodott helyette
mert a királyné megcsalta férjét
mert a királyné és rokonsága túlságosan nagy befolyást szerzett
mert Gertrúd fel akarta számolni a pogányságot az országban
Mit jelent a pénzrontás?
A király új pénzt veret kevesebb nemesfém tartalommal.
Az új pénz kinézete, mintázata igénytelenebb.
A hamisítók gyenge utánzatai.
A pénz a tárolás során oxidálódott, vesztett értékéből.
Miért probléma a királyi birtokok túlzott eladományozása?
Mert lecsökken vele együtt a király hatalma.
Mert kevés adót tud a király szedni.
Mert nem lesz elég jobbágya a királynak.
Mert nem tudja így megvédeni az országot a király.
Melyik párosítás helyes?
bárók = nagybirtokosok
szerviensek = kisbirtokosok
bárók = kisbirtokosok
szerviensek = a nagybirtokosok katonái/szolgái
várjobbágyok = a várban élő szegények
Mit jelent a szó: aranybulla?
arany függőpecsét
arany lapra készült törvény
arany betűkkel írt különleges törvény
A törvények kezdőbetűit (iniciálék) gazdag arany díszítés jellemzi.
Ki(k)nek az érdeke érvényesült az Aranybulla kiadásával?
a királyé
a hospeseké
a császáré és a pápáé
a szervienseké és a báróké
Melyik idézet való az Aranybullából?
(2-t jelölj meg!)
„Birtokokat nem szabad az országon kívüli [személyeknek] adományozni.”
„Tíz falu építsen egy templomot.”
„Ha valaki hús evésével megsérti a mindenki előtt ismeretes négy böjti időszakot, akkor egy héten át bezárva böjtöljön.”
„Ha pedig a király az országon kívül akar hadat vezetni, a serviensek ne tartozzanak vele menni, [...]. Ha azonban az ellenség részéről jön sereg az országba, mindnyájan egyetemlegesen menni tartozzanak.”
Melyik idézet való az Aranybullából?
„Ha valaki vasárnapon vagy a nagyobb ünnepeken nem megy az ő kerületének egyházába, verésekkel javítsák meg.”
"...ha a főemberek bármely rokonát lopás bűnében találják egy tyúk értékén túl, semmiképpen se rejthesse el vagy védhesse meg őt közülük senki."
„Úgyszintén semmiféle adót, sem „szabad dénárokat” nem fogunk szedetni a serviensek birtokai után, sem az ő házaikba nem szállunk, hacsak nem hívnak bennünket.”
„Ha valaki a király engedélye nélkül kóborlót fogad fel, ötvenöt penzát fizessen.”
Mely jogokat kapták meg a szerviensek az alábbiak közül?
(Többet is megjelölhetsz!)
csak az ország védelmében kötelesek hadba vonulni
adómentesség
bírói ítélet nélkül nem lehet elfogni őket
A földjeit csak a királyra hagyhatja
ellenállás joga, ha a király nem tartja be az aranybullát
Mi a neve ennek az idézetnek? „[...] ha mi vagy a mi utódaink közül valaki [...] ezen rendelkezések ellen akarna cselekedni, [...] országunk nemeseinek [...] mindörökké szabadságukban álljon, hogy [...] nekünk és a mi utódainknak ellenállhassanak és ellentmondhassanak.”
ellenállási záradék
ellentmondási csatolmány
lázadási engedély
tiltakozási függelék
Az aranybulla kiadása milyen folyamat bizonyítéka?
a rendiség
a lovagiasság
a pénzrontás
a regálék
Mettől meddig uralkodott IV. Béla?
1235-1270
1205-1235
1304-1337
1233-1242
Ki és hol találta meg az őshazában maradt magyarokat?
Névtelen minorita, a Kaukázustól délre
Rogerius, Levédia környékén
Julianus, az Urál környékén
Anonymus, Etelközben
Melyik népet hívta be Magyarországra Béla a tatárjárás előtt?
a tatárokat
a mongolokat
a kunokat
a besenyőket
Mi volt a kunokkal a magyar uraságok gondja? (2)
A kunokat tatár kémeknek gondolták hasonló kinézetük alapján.
A kunok a nomadizálás során letiporták a földbirtokosok vetését, szőlőit.
A kunok egyből magas királyi méltóságokat kaptak és óriási birtokokat (Kiskunság, Nagykunság).
A kunok nem voltak megkeresztelve, és nem jártak minden vasárnap a misékre.
Miért vonultak ki a kunok a Magyar Királyságból?
nem akarták felvenni a kereszténységet
a magyar nyelv megtanulása nehézséget okozott nekik
nem felelt meg az életmódjuknak az Alföld
megölték a vezérüket, Kötönyt
Mikor volt a tatárjárás Magyarországon?
1241-1242
1241
1242-1243
1240-1241
Ki volt a tatárok vezére?
Batu kán
Dzsingisz kán
Ögödej kán
Halics kán
Melyik nép támadta meg az országot 1241-ben a „tatárjárás” során?
a kunok
a mongolok
a türkök
a jászok
Hol és milyen eredménnyel zárult a döntő csata a magyarok és a mongolok közt?
Muhinál, a magyarok vereséget szenvedtek
a Vereckei-hágónál, a magyarok győztek
Trau környékén, a mongolok győztek
Pest előterében, a mongolok veszítettek
Hogyan ért véget a tatárjárás?
a mongolok letelepedtek az ország középső részén
a többi keresztény ország segítségével a magyarok győzelmet arattak
a mongol sereg 1242-ben váratlanul kivonult az országból
a magyarok új sereget szerveztek, majd elpusztították a mongolokat
Milyen pusztításokat tett a tatár sereg? (több válasz)
felgyújtotta a falvakat
megölte az embereket
rabszolgának vitt el rengeteg embert
kifosztotta a lakosokat, templomokat
kifosztotta a kővárakat
Mekkora volt a magyar lakosok pusztulása a tatárjárás során?
akár 50 %
90 % körüli
10 % alatt maradt
IV. Béla gondoskodott az ország újjászervezéséről. Ezért a hálás utókor nevet adott neki. Mit?
a második honalapító
a várépítő nagy király
lovagkirály
tatárűző
Mihez kötötte IV. Béla a birtokadományozást a tatárjárás után?
az új birtokosnak kővárat kellett építeni
templomot kellett alapítani az új birtokosnak
az adományozottnak be kellett fogadnia 5-10 kun családot
egy páncélos vitézt kellett kiállítani minden jobbágytelek után
Ki volt az utolsó Árpád-házi uralkodó?
III. András
IV. László
IV. Béla
III. István
Mikor halt ki az Árpád-ház?
1301
1417
1292
1341
Kb. hány évet vezették az Árpád-ház királyai Magyarországot?
300
100
1000
500
250
