
Kosárlabda
Presentation
•
Education
•
11th Grade
•
Practice Problem
•
Hard
Eszter Ács
FREE Resource
4 Slides • 4 Questions
1
A kosárlabda
By Rozmán Balázs
2
A kosárlabda 1.
A kosárlabda egy olyan labdajáték, amelyet két ötfős csapat játszik. Mindkét csapatnak az a célja, hogy a labdát az ellenfél kosarába dobja, valamint megakadályozza a másik csapatot a labda megszerzésében, illetve kosár elérésében. Egy-egy kosár elérése után pontokat kapnak a csapatok. Egy kosár alapvetően két pontot ér. Ha távolról, a hárompontos vonalon túlról érik el, akkor három pontot, ha büntetődobásból szerzik, akkor csak egy pontot jegyeznek fel érte. A mérkőzést az a csapat nyeri meg, amelyik a mérkőzés végére több pontot ér el.
3
A kosárlabda 2.
Döntetlen eredmény nincs a kosárlabdában. Ha a mérkőzés végén egyenlő az állás, akkor hosszabbítás következik ahányszor csak szükséges a győztes eldöntéséhez. Ez alól egy kivétel van, ha a csapatok oda-visszavágó mérkőzést játszanak. Ebben az esetben az első találkozón lehet döntetlen az eredmény, mert a teljes végeredményt a két mérkőzésen elért pontok összegzésével kell megállapítani. Ugyanekkor előfordulhat, hogy a második mérkőzésen annak ellenére hosszabbítást kell játszani, hogy az eredmény nem egyenlő, de az összesített állás viszont igen.
4
A kosárlabda 3.
Magyarországon a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség szabályai szerint játszanak. Ennek megfelelően a szabályos pálya mérete 15 x 28 méter, a kosarak részét képező gyűrűk magassága a talajtól számítva 3 méter és 5 centiméter. A játékidő 4 x 10 perc, az első és az utolsó kettő között két-két perc szünettel, míg a félidőben többnyire tizenöt perc pihenővel. A hosszabbítások öt percig tartanak. A csapatok félidőben térfelet cserélnek, de a hosszabbításokat úgy tekintik, mint a második félidő folytatását, így ekkor már nincs térfélcsere, bármennyi is legyen belőle.
5
Multiple Choice
Milyen típusú játék a kosárlabda?
ütős
vonós
labda
csapat
6
Fill in the Blanks
7
Multiple Choice
Hány főből áll egy csapat?
10
8
6
5
8
Open Ended
Ismersz híres kosárlabdázókat?
A kosárlabda
By Rozmán Balázs
Show answer
Auto Play
Slide 1 / 8
SLIDE
Similar Resources on Wayground
9 questions
¿Qué estudia la filosofía?
Presentation
•
KG
9 questions
Standing Waves
Presentation
•
11th Grade
6 questions
Asking and Giving Opinion
Presentation
•
11th Grade
4 questions
S1 - Texto_Orientación vocacional
Presentation
•
12th Grade
6 questions
Lección sin título
Presentation
•
KG
7 questions
Valores - La integridad
Presentation
•
11th Grade
7 questions
llembaga
Presentation
•
KG
6 questions
Cyberseguridad básica
Presentation
•
KG - 12th Grade
Popular Resources on Wayground
20 questions
STAAR Review Quiz #3
Quiz
•
8th Grade
20 questions
Equivalent Fractions
Quiz
•
3rd Grade
6 questions
Marshmallow Farm Quiz
Quiz
•
2nd - 5th Grade
20 questions
Main Idea and Details
Quiz
•
5th Grade
20 questions
Context Clues
Quiz
•
6th Grade
20 questions
Inferences
Quiz
•
4th Grade
19 questions
Classifying Quadrilaterals
Quiz
•
3rd Grade
12 questions
What makes Nebraska's government unique?
Quiz
•
4th - 5th Grade
Discover more resources for Education
20 questions
Grammar
Quiz
•
9th - 12th Grade
31 questions
Easter Trivia
Quiz
•
KG - 12th Grade
16 questions
Circles - Equations, Central & Inscribed Angles
Quiz
•
9th - 12th Grade
46 questions
Unit 4 Geosphere Test Review
Quiz
•
9th - 12th Grade
25 questions
Early Cold War Quizziz
Quiz
•
11th Grade
10 questions
Climate Change and Its Impact
Interactive video
•
9th - 12th Grade
35 questions
Venn Diagrams, Theoretical, & Experimental Review
Quiz
•
9th - 12th Grade
20 questions
Food Chains and Food Webs
Quiz
•
7th - 12th Grade