WorksheetsEgyetemes történelem 1490-1790
Total questions: 100
Worksheet time: 34mins
Ki mondta: „Eleve elrendelésnek pedig Istennek azt az örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel.”
(a)
Ki mondta: „21. Ennélfogva tévednek azok a búcsúhirdetők, akik azt tanítják, hogy a pápa búcsúja az embert általában minden büntetés alól feloldja és üdvözíti…”
(a)
Ki mondta: „Bárki, aki társaságunkban, melyet Jézusról kívánunk elnevezni, a kereszt lobogója alatt Isten harcosa kíván lenni, és csak az Urat és annak földi helytartóját, a pápát akarja szolgálni, az ünnepélyes szüzességi fogadalom után lélekben legyen felkészülve…”
(a)
Ki mondta: „Nincsenek többé Pireneusok!"
(a)
Ki mondta: „ Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.
28. Csak annyi bizonyos, hogy a ládában megcsörrenő pénz által nagyra nőhet a haszonlesés és a kapzsiság. Az egyház közbenjáró szolgálatának eredményessége azonban egyedül Isten jótetszésétől függ.”
(a)
Javítsd ki a hibát az állításban!
Oliver Cromwell serege élén győzte V. Károlyt, és fosztotta meg királyságától.
Javítsd ki a hibát az állításban!
I. Erzsébet gyalogosai elsöprő győzelmet arattak a spanyol király serege felett.
Javítsd ki a hibát az állításban!
A harmincéves háború két híres hadvezére a svéd Gusztáv Albert és az osztrák Wallenstein volt.
Javítsd ki a hibát az állításban! Az angol alkotmány erősen támaszkodott a felvilágosodás eszméire.
Javítsd ki a hibát az állításban! A bostoni teadélután során felháborodott őslakosok támadták meg az angol kereskedőhajókat.
Ki ő? A felvilágosodás összefoglaló művének, az Enciklopédiának a szerkesztője.
(a)
Ki ő? A porosz felvilágosult abszolutizmus képviselője.
(a)
Ki ő? Az angolok ellen harcoló gyarmatiak franciaországi követe, feltaláló.
(a)
Ki ő? A racionalizmus korai képviselője, a gondolkodás fontosságát és a deduktív módszert népszerűsítette.
(a)
Ki ő? Oroszország nyugati orientációját elősegítő, reformok iránt elkötelezett uralkodó. A Baltikumban harcolt a svédek ellen, és itt kikötőt szerzett.
(a)
Ki ő? Oroszország nyugati orientációját elősegítő, reformok iránt elkötelezett uralkodó. Fekete-tengeri kikötő megszerzése és felvilágosult gondolatok jellemzik.
(a)
Ki ő? Francia államminiszter, aki felismerte a kereskedelem fontosságát egy ország gazdagodásában, és ezért komoly lépéseket tett a kereskedelem élénkítésére.
(a)
Ki ő? Anglia Lord Protectora, híres puritán hadvezér.
(a)
Ki ő? Az angol alkotmányos monarchia első uralkodója.
(a)
Ki ő? Az anglikán egyház első feje.
(a)
Ki ő? V. Károly öccse, a keleti Habsburg-területeket kapta meg.
(a)
Ki ő? V. Károly fia, a nyugati Habsburg-területeket kapta meg.
(a)
Ki ő? Az unitárius vallás egyik alapítója, nézeteiért Genfben megégették.
(a)
Ki ő? A búcsúcéduák kitalálója.
(a)
Ki ő? Az első hajós, aki eljutott Indiába.
(a)
Ki ő? Flottája először hajózta körül a Földet.
(a)
Ki ő? Az inkák legyőzője.
(a)
Ki ő? A sola-elvek megalkotója.
(a)
Ki ő? A predesztináció elvének megfogalmazója.
(a)
Ki mondta? "Párizs megér egy misét."
(a)
Hol történt? A spanyol-portugál szerződés, melyben felosztották a világot.
(a)
Hol történt? A Német-római Császárság területén érvényes vallásbéke kihirdetése.
(a)
Mi annak a mai államnak a neve, melynek függetlenségéért folyt a németalföldi szabadságharc?
(a)
Hol történt? V. Károly hatalma ellen jelentős eurpai koalíció alakult itt. Sajons, erejüket nem az Európába betörő oszmánok ellen fordították.
(a)
Hol történt? A katolikus megújulás zsinatának színtere.
(a)
Hol történt? Flottagyőzelem a oszmánok ellen, II. Fülöp legnagyobb sikere.
(a)
Melyik az a szigetország, melyet Oliver Cromwell meghódított?
(a)
Bourbon Henrik itt adta ki a protestánsok vallásgyakorlatát bizonyos helyeketn megengedő rendeletét.
(a)
A harmincéves háborúkat lezáró szerződés helye.
(a)
Ezt a stratégiai fontosságú helyet szerezte meg Anglia 1648-ban.
(a)
Ezt a tartományt akarta Mária Terézia visszaszerezni a hétéves háborúban.
(a)
Az Amerikai Egyesült Államok új fővárosa.
(a)
Itt adták ki a Függetlenségi Nyilatkozatot.
(a)
Ebben az országban nemesi köztársaság alakult ki.
(a)
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A korszakban a szomszédos államok Lengyelországot három ütemben (a) .
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A Mayflower- (a) az amerikai gyarmatosok híres dokumentuma, melyben önkormányzatiság mellett kötelezik el magukat.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az amerikai függetlenségi háborúban kezdetben a / az (a) voltak sikeresek.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A felvilágosult (a) uralkodók szerint a periféria felzárkózáshoz reformokra van szükség.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az abszolutista utralkodó nem hívja össze a törvényhozó testületet, a (a) gyűlést.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Mária Terézia azt gondolta, hogy az uralkodónak legfőbb feladata a (a) szolgálata.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A társadalmi szerződés szerint önszántunkból mondunk le velünk született és elidegíthetetlen (a) , és ruházzuk át azokat az államra.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
John (a) szerint az állam feladata biztonság és a béke megteremtése alattvalóik számára.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Spinoza szerint Isten egy mindent átható természeti erőként is leírható. Ez a gondolat a (a) -
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A heliocentrikus világkép szerint a Föld forog a (a) körül.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A felvilágodás gondolatait főúri társalkodószobákban, azaz (a) népszerűsítették.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Voltaire hevesen kelt ki a középkori kiváltságait őrző, szerinte képmutatáson alapuló (a) ellen.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az ameriai elnököt erre külön megválasztott tisztviselők, úgynevezett (a) szavazatai alapján választják meg.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az USA minden egyes tagállama (a) szenátort ad a Kongresszusba.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az _______________________ _______________________ háborút II. Frigyes robbantotta ki, kihasználva Mária Terézia szokatlan trónra lépését.
(a)
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A Napkirály amerikai gyarmatokat is akart, ezért hódították meg a Mississippi völgyét, és hozták létre (a) tartományt.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A kora újkori hadügyi forradalom jelentős várépítészeti vívmánya volt a holttérrel már nem rendelkező szögletes (a) .
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A francia abszolutista uralkodók magas (a) vámmal illették más országok ipari termékeit.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A francia abszolutista uralkodók magas (a) vámmal büntették, ha valaki nyersanyagot akart exportálni.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az abszolutizmusok azért "bürokratikusak", mert az államigazgatást szakképezett, írástudó, fizetett (a) végzik, nem rendi méltóságok.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A tapasztalati alapon mnyugvó ismeretszerzésre alapuló tudományos módszert (a) nevezzük
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
1689-ben, a (a) nevű dokumentum elfogadásával jött létre az angol alkotmányos monarchia
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A végrehajtó hatalom feje az angol alkotmányos monarchiában a (a) .
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A végrehajtó hatalom feje az Amerikai Egyesült Államokban a (a) .
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A király uralkodik, de nem (a) .
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Ha egy alkotmányos országban csak azok szavazhatnak, akinek vagyona elér egy bizonyos szintet, akkor abban az országban vagyoni (a) van.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A francia reformátusokat (a) nevezzük.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az angol reformátusokat (a) nevezzük
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A katolikus egyház feje a (a) -.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az angol egyház feje a (a) .
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A protestáns egyházak csak két szentséget ismernek el, a (a) és a konfirmációt.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az unitáriusok tagadják Jézus (a) .
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Kolombusz Kristóf útját a (a) királyi pár finanszírozta (nemzetnév)
Egészítsd ki a mondatot két odaillő szóval!
Az ortodox külsőségeket megőrzik, de elfogadják a római pápa főségét a _____________________ ______________________.
(a)
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A harmincéves háború (a) (város)-ban kezdődött.
Egészítsd ki a mondatot két odaillő szóval!
A harmincéves háború a Katolikus __________ és a Protestáns _____________ harca volt.
(a)
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A harmincéves háború utolsó szakasza a (a) (népnév) volt
Egészítsd ki a mondatot két odaillő szóval!
Franciaország Vesztfáliában megszerezte ____________________ és ____________________ tartományokat.
(a)
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A francia abszolutista uralkodó fényűző udvara (a) -ban épült ki. (Csak hibátlan helyesírással)
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A hatalmi ágak szétválasztásának ismertetése (a) nevéhez kötődik. (Csak hibátlan helyesírással)
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A katolikus megújulás jellegzetes korstílusa a (a) .
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Luther Márton nagy ellenfele az akkori német-római császár, (a) volt.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az anabaptisták elítélték, hogy más felekezetek hajlandóak (a) (kiket?) keresztelni.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A (a) olcsóbb termelést tettek lehetővé a céheknél, mert betanított munkásokkal dolgoztattak.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A gyarmatosítással beáramló nemesfém eredménye az (a) volt. Az ipari termékek ára relatíve csökkent, míg a mezőgazdasági termékek ára inkább nőtt.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az árforradalom miatt létrejövő (a) munkamegosztás miatt a Közép-Kelet-Európa mezőgazdasági termékei keresettek lettek.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Afrika fő "exportcikke" a létrejövő világkereskedelmi háromszögben a (a) volt.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Rabszolgatartó (a) termelték a legnagyobb hasznot hajtó növényeket: dohányt, cukornádat, gyapotot.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A portulgálok által kifejlesztett tengerjáró gályát (a) -nak nevezzük.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Az aztékok kihalását egy európai járvány, a (a) okozta.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A 18. századra Észak-Amerika keleti partján (a) (szám) angol gyarmat alakult ki.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A pogány népek megtérítésre induló missziókon jelentős részben a frissen alapított (a) rend tagjai vettek részt.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
(a) (név) erőszakos módszerekkel kívánta modernizálni országát: szakállakat vágatott le, kényszerítette a nyugatias ruhaviseletre gazdagabb alattvalóit.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A gravitáció felismerése és a mozgástörvények a kora újkori tudós, (a) nevéhez fűződnek.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
A hétéves háború során a Habsburgok korábbi nagy ellenfele, (a) (országnév) az osztrákok mellé állt.
Egészítsd ki a mondatot egy odaillő szóval!
Nagy Frigyes a (a) (név) dinasztia tagja.
