s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében,

menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét.

Gyűlölöm, azt aki telt kupa mellett,bort iszogatván,

háborút emleget és lélekölő viadalt.

"Gyűlölök és szeretek. Miért? Nem tudom én se, de érzem:

így van ez, és a szívem élve keresztre feszít."

Világ világa,

Virágnak virága!

Keserüen kinzatul,

Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terömtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës aduttȧ valá neki pȧrȧdicsumot hȧzoá

Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,

Szellemem egyre dicsőbb, általa híres e föld!

Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,

Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére!

Az jó hírért, névért s az szép tisztességért

ők mindent hátra hadnak,

Szemeid szép ragyogása

Eleven hajnali tűz,

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elűz

Rám ezer virággal

Szórtad a tavaszt

S égi boldogsággal

Fűszerezted azt

Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.

Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok

Nem látod a bosszús egeknek

Ostorait nyomorúlt hazádon?

Partra szállottam. Levonom vitorlám.

A szelek mérgét nemesen kiálltam.

Tokaj szőlővesszein

Nektárt csepegtettél.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott

Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém

Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak

Hagyd örökűl ha kihúnysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.

Az ősz apák sírhalminál.

És más hon áll a négy folyam partjára,

Más szózat és más keblü nép;

Ez a föld, melyen annyiszor

Apáid vére folyt;

Ez, melyhez minden szent nevet

Egy ezredév csatolt.

S a szellemharcok tiszta sugaránál

Olyan magasra tettük, mint lehet,

Meghozni készült a legszebb jutalmat,

Az emberüdvöt, melyért fáradott.

Az oceán kis gyöngye. Talán,

Mire fölhozom, össze is töröm

Ha, leányka, te vagy a mennyország:

Akkor én csillaggá változom.

S követte, melyet isten külde

Vezérül, a lángoszlopot.

Ujabb időkben isten ilyen

Lángoszlopoknak rendelé

Megpihen legszélén az égi határnak

S int az öregeknek: "benneteket várlak!"

Láttam sok kevély fogatot,

Fényes tengelyt, cifra bakot:

S egy a lelkem!

Soha meg se' irigyeltem.

Szabad-e Dévénynél betörnöm

Új időknek új dalaival?

Minden Egész eltörött,

Minden láng csak részekben lobban

a mindenséget vágyom versbe venni,

de még tovább magamnál nem jutottam.

Óh bár adna a Gazda patakom

sodrának medret, biztos útakon

vinni tenger felé, bár verseim

Én is így próbálok csalás

nélkül szétnézni könnyedén.

csak az nem fél kit a remény

már végképp magára hagyott

Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:

Bizony, e világ dőre, esztelen

Pompájánál nagyobb pompa vagyunk.

Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?

És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?

Régi, kiszáradt

tó vize árad,

néma kutakban a víz kibuzog.

Lángot ki lehel deres ágra?

Ki feszül föl a szivárványra?