Wayground logo

Free Printable Worksheets

Font size

S
M
L
XL
Worksheets

Gazdaságpolitika

Total questions: 60

Worksheet time: 30mins

Name
Class
Date
1.

A XX. század közepe óta különféle nemzetközi szervezetek,

intézmények egyre inkább befolyást gyakorolnak a kormányok

gazdaságpolitikájára.

a)

Igaz

b)

Hamis

2.

Bár sokfajta politikai irányzat létezik a demokratikus országokban, a

gazdaságban ugyanazok a törvényszerűségek működnek, ezért csak

egyféle "jó" gazdaságpolitika létezik.

a)

Igaz

b)

Hamis

3.

Jóllehet a kifejezésben szerepel a "politika" szó, a gazdaságpolitika

valójában kizárólag technikai jellegű tevékenységek összessége.

a)

Igaz

b)

Hamis

4.

A gazdaságpolitika kizárólagos letéteményese a kormány - más

nemigen szólhat ebbe bele.

a)

Igaz

b)

Hamis

5.

A szabad versenyes kapitalizmus legfőbb haszonélvezője kezdetben

a brit gazdaság volt, de a kibontakozó világkereskedelem a benne

részt vevő országok számára is előnyös volt.

a)

Igaz

b)

Hamis

6.

A közgazdász szakmát meglepte a stagfláció megjelenése, mert addig infláció csak a konjunktúra

kedvező szakaszában jelentkezett, visszaeséskor és stagnáláskor nem.

a)

Igaz

b)

Hamis

7.

A külső hatások miatt a nemzeti gazdaságpolitika csak a máshol (ENSZ, EU, OECD) meghozott

döntéseket, „postázza” az adott országba.

a)

Igaz

b)

Hamis

8.

A modern gazdaságokban a kormány a gazdaságpolitika kizárólagos alakítója

a)

Igaz

b)

Hamis

9.

A minimálbér emelését a társadalom általában a kormány szociális érzékenységének tulajdonítja.

a)

Igaz

b)

Hamis

10.

Matolcsy György szerint 2019 óta annyira sikeres a lakossági államkötvények kibocsátása, hogy - japán

mintára- nálunk is ez lehet a jövőbeli növekedés alapja. (Japán ugyanis bebizonyította, hogy saját

valutában nincsen korlátja az állam eladósodásának)

a)

Igaz

b)

Hamis

11.

Az 1940-es években széles körben alkalmazott állami fejlesztéspolitika a 2020-as években ismét

aktuálissá vált.

a)

Igaz

b)

Hamis

12.

A 2020-as években a jegybankok "zöldebbé" válnak

a)

Igaz

b)

Hamis

13.

John Maynard Keynes szerint a tőkés gazdaság alapvetően stabil, és az időről időre – mintegy

kivételként felbukkanó - válságok után is mindig visszaállnak a korábban jellemző egyensúlyok.

a)

Igaz

b)

Hamis

14.

Az egykulcsos jövedelemadó elsősorban a gazdagabb rétegek számára előnyös, és növeli a társadalmi

különbségeket.

a)

Igaz

b)

Hamis

15.

Az EU legszegényebb régiói a közösség keleti és déli peremterületein vannak. (Igaz vagy hamis az

állítás?)

a)

Igaz

b)

Hamis

16.

Lehet-e egy ország külkereskedelmi nyitottsága 100%-nál nagyobb (a GDP arányában kifejezve)?

a)

Igaz

b)

Hamis

17.

Minden társadalmi rendszert, amelyben van pénz, piacgazdaságnak tekinthetünk.

a)

Igaz

b)

Hamis

18.

Az egykulcsos („arányos”) adó a leghelyesebb adóztatási forma a társadalmi méltányosság

szempontjából

a)

Igaz

b)

Hamis

19.

A magyar költségvetés (a GDP arányában kifejezve) sokkal nagyobb, mint az EU-átlag

a)

Igaz

b)

Hamis

20.

Jelölje a helyes állítást!

a)

A modern állam sokféle módon kapcsolódik a gazdasági élethez és társadalomhoz.

b)

A modern állam kizárólag a makrogazdasági folyamatok irányításával foglalkozik.

c)

Az állami döntéseknek nincs hatása a nemzetközi gazdasági folyamatokra.

d)

Csak szakemberek foglalkoznak a gazdaságpolitikai kérdésekkel.

21.

Jelölje a helyes állítást!

a)

A protekcionista gazdaságpolitika időszakosan segítheti a hazai ipart, de hosszú távon csökkentheti a versenyképességet.

b)

A protekcionizmus minden esetben javítja a gazdasági teljesítményt, hosszú távú negatív hatásai nincsenek.

c)

Az állami beavatkozás nélkül a nemzetgazdaságok teljes mértékben önfenntartóak és válságállók.

d)

A vámháborúk csökkentik a globális gazdasági egyenlőtlenségeket.

22.

Jelölje a helyes állítást!

a)

A COFOG rendszer lehetővé teszi az állami kiadások funkcionális bontását, így segíti a gazdaságpolitikai elemzést és az összehasonlító vizsgálatokat.

b)

A COFOG kizárólag az adóbevételek osztályozására szolgál, nem érinti a kiadások szerkezetét.

c)

A kormányzati kiadások elemzésére nincs szükség külön osztályozási rendszerre, minden ország saját kategóriákat alkalmaz.

d)

A COFOG nem befolyásolja a gazdaságpolitikai döntéshozatalt, mert csak statisztikai célokat szolgál.

23.

Jelölje a helyes állítást!

a)

Az aranystandard rendszerben a valuta értéke közvetlenül aranytartalékhoz kötött, ami korlátozza a jegybank pénzkibocsátási lehetőségeit.

b)

Az aranystandard minden országban azonos módon működött, és nem befolyásolta a gazdasági stabilitást.

c)

Az aranystandard rendszer nem játszott szerepet a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokban.

d)

Az aranystandard rendszer korlátlan jegybanki pénzkibocsátást tett lehetővé.

24.

Jelölje a helyes állítást!

a)

A külkereskedelmi mérleg többlete azt jelzi, hogy az ország exportbevételei meghaladják az importkiadásokat, így külföldi megtakarításokat halmoz fel.

b)

A külkereskedelmi mérleg többlete azt jelenti, hogy az ország gazdasága elszigetelten működik, és nem vesz részt a nemzetközi kereskedelemben.

c)

A külkereskedelmi többlet csökkenti az országban megtermelt javak értékét, mivel a kivitel miatt kevesebb marad belső fogyasztásra.

d)

A külkereskedelmi többlet azt jelenti, hogy egy ország nem importál termékeket és szolgáltatásokat.

25.

Jelölje a helyes állítást!

a)

A stilizált szereplők alkalmazása a gazdasági modellekben segít a komplex folyamatok leegyszerűsítésében és elemzésében.

b)

A stilizált szereplők mindig teljes mértékben tükrözik a valós gazdasági struktúrát.

c)

A gazdasági modellek nem használnak stilizált szereplőket, mivel az elméleti megközelítések teljesen realisták.

d)

A stilizált szereplők alkalmazása korlátozza a gazdasági egyensúly elemzését.

26.

Jelölje a helyes állítást!

a)

Karl Polányi szerint a 19. századi civilizáció négy intézményen nyugodott: hatalmi egyensúly, nemzetközi aranystandard, önszabályozó piac és liberális állam.

b)

Karl Polányi szerint az önszabályozó piac eszméje minden társadalomban zavartalanul működött.

c)

Az aranyalap rendszer kizárólag az Egyesült Államokban volt jellemző, Európában nem alkalmazták.

d)

A klasszikus kapitalizmus egyik alapelve a teljes állami kontroll fenntartása volt.

27.

Jelölje a helyes állítást!

a)

A ciklikus túltermelési válság olyan gazdasági jelenség, amely a piaci kereslet és kínálat ingadozásából ered, és rendszeresen visszatér a gazdasági ciklusok során.

b)

A túltermelési válság kizárólag állami beavatkozás hatására alakul ki.

c)

A túltermelési válság nem befolyásolja a munkanélküliség alakulását.

d)

A piaci kereslet mindig tökéletesen igazodik a kínálathoz, így ciklikus válságok nem fordulhatnak elő.

28.

Jelölje a helyes állítást!

a)

Az államháztartási bevételek három fő csoportba sorolhatók: adó- és járulékbevételek, tőkebevételek, valamint egyéb folyó jellegű bevételek.

b)

Az államháztartási bevételek kizárólag adókból származnak, más forrás nem létezik.

c)

Az állam minden bevételét közvetlenül a lakosság befizetéseiből gyűjti össze.

d)

A tőkebevételek nem tekinthetők az államháztartási bevétel részének.

29.

Jelölje a helyes állítást!

a)

A szociális partnerség lényege, hogy az állam mellett a munkaadók és munkavállalók is részt vesznek a gazdaságpolitikai döntéshozatalban.

b)

A szociális partnerség kizárólag a bérmegállapításra vonatkozik, más gazdasági kérdéseket nem érint.

c)

A modern állam gazdaságpolitikájának nincs szüksége a szociális partnerek bevonására.

d)

A szociális partnerség kizárólag válsághelyzetekben kerül alkalmazásra, normál gazdasági időszakban nem létezik.

30.

Jelölje a helyes állítást!

a)

A központi bank monetáris politikai eszközei között szerepel az alapkamat szabályozása, a kötelező tartalékráta meghatározása és a nyílt piaci műveletek alkalmazása.

b)

A központi bank kizárólag az infláció mértékét követi nyomon, és nem használ eszközöket annak befolyásolására.

c)

A monetáris politika nem érinti a pénzügyi piacokat, mivel minden gazdasági szereplő önállóan dönt.

d)

A központi bankok döntései nem befolyásolják a gazdasági növekedést és a hitelkínálatot.

31.

Jelölje a helyes állítást!

a)

A költségvetési politika az állami bevételek és kiadások tudatos alakításával szabályozza a gazdaságot.

b)

A költségvetési politikának nincs hatása az állami újraelosztásra.

c)

A monetáris politika kizárólag a költségvetési politikán keresztül működik.

d)

Az állami szabályozás soha nem korlátozza a piaci szereplők döntéseit.

32.

Mi az IMF (Nemzetközi Valutaalap) fő célja?

a)

A gazdasági stabilizáció elérése, válságok, államcsődök elkerülése

b)

A globális szabadkereskedelem előmozdítása

c)

Az egységes európai valuta bevezetése

d)

A fejlődő országok hosszú távú gazdasági növekedésének finanszírozása

33.

Jelölje a helyes állítást!

a)

Az irányított gazdaság háborús időszakokban az állami beavatkozás fokozásával biztosítja a stratégiai iparágak működését.

b)

A hadigazdaság teljes mértékben a piaci mechanizmusokra épül.

c)

A háborús időszakokban az állami szerepvállalás csökken a gazdaságban.

d)

A hadigazdasági rendszerek nem befolyásolják a hosszú távú gazdasági fejlődést.

34.

Jelölje a helyes állítást!

a)

Az irányított gazdaság háborús időszakokban az állami beavatkozás fokozásával biztosítja a stratégiai iparágak működését.

b)

A hadigazdaság teljes mértékben a piaci mechanizmusokra épül.

c)

A háborús időszakokban az állami szerepvállalás csökken a gazdaságban.

d)

A hadigazdasági rendszerek nem befolyásolják a hosszú távú gazdasági fejlődést.

35.

Friedrich van Hayek

a)

Liberalizmus

b)

Aktív állami gazdaságpolitika

c)

Szabály alapú monetáris politika

d)

szociális piacgazdaság

36.

John Maynard Keynes

a)

Liberalizmus

b)

Aktív állami gazdaságpolitika

c)

Szabály alapú monetáris politika

d)

szociális piacgazdaság

37.

Milton Friedman

a)

Liberalizmus

b)

Aktív állami gazdaságpolitika

c)

Szabály alapú monetáris politika

d)

szociális piacgazdaság

38.

Wilhelm Röpke

a)

Liberalizmus

b)

Aktív állami gazdaságpolitika

c)

Szabály alapú monetáris politika

d)

szociális piacgazdaság

39.

A gazdaság növekedési üteme mindenek felett.

a)

tervgazdaság

b)

merkantilizmus

c)

liberális

d)

jóléti állam

40.

A társadalmi és vagyoni különbségek csökkentése, az elit korlátozása

a)

tervgazdaság

b)

pupulista

c)

merkantilizmus

d)

szocialista

41.

A szükségtelen korlátozások eltörlése a vállalkozók útjából, társadalmi esélyegyenlőség

a)

tervgazdaság

b)

liberális

c)

jóléti állam

d)

populista

42.

Az előállított új érték igazságos elosztása, a társadalmi különbségek mérséklése,

emberhez méltó létfeltételek biztosítása a társadalom minden tagjának

a)

jóléti állam

b)

liberális

c)

populista

d)

tervgazdaság

43.

Minden gazdaság és társadalom adottságai, a máig bejárt pálya sajátosságai miatt különbözik a

többitől, ezért nem lehet tudományosan megtervezni sem egy gazdaságot, sem egy társadalmat.

a)

Mindkét állítás igaz és összefüggés van köztük

b)

Mindkét állítás igaz és nincs köztük összefüggés

c)

Első állítás igaz

d)

Második állítás igaz

e)

Egyik sem igaz

44.

Ki mutatta ki először, hogy a tőkés gazdaságban sem az árak, sem a bérek, sem a kamat nem követi

rugalmasan a keresleti-kínálati viszonyok alakulását?

a)

John Maynard Keynes

b)

Friedrich van Hayek

c)

Milton Friedman

d)

Wilhelm Röpke

45.

közmegegyezés, nagyarányú újraelosztás, a jövedelmi különbségek mérséklése

a)

Skandináv modell

b)

Rajnai modell

c)

Mediterrán modell

d)

Angolszász modell

46.

szociális piacgazdaság, erős verseny, az alkalmazott érdekek figyelembevétele

a)

Skandináv modell

b)

Rajnai modell

c)

Mediterrán modell

d)

Angolszász modell

47.

alacsony adók, viszonylag nagy társadalmi különbségek, kevésbé fejlett

szociálpolitika

a)

Skandináv modell

b)

Rajnai modell

c)

Mediterrán modell

d)

Angolszász modell

48.

kevés szabályozás, éles verseny, kevés állami tulajdon a gazdaságban, viszonylag

alacsony adók

a)

Skandináv modell

b)

Rajnai modell

c)

Mediterrán modell

d)

Angolszász modell

49.

adócsökkentés, a kínálati oldal megerősítése

a)

Ronald Reagan

b)

Margaret Thatcher

c)

John Maynard Keynes

d)

Franklin D. Roosevelt

50.

határozott monetáris politika, privatizáció, erőteljes fellépés a

szakszervezetekkel szemben

a)

Ronald Reagan

b)

Margaret Thatcher

c)

John Maynard Keynes

d)

Franklin D. Roosevelt

51.

kereslet ösztönzése kapacitáskihasználtság esetén, hangsúly a foglalkoztatás

magas szintjének fenntartásán

a)

Ronald Reagan

b)

Margaret Thatcher

c)

John Maynard Keynes

d)

Franklin D. Roosevelt

52.

Mekkora összeget tudott gazdaságvédelemre átcsoportosítani a kormány az EU-forrásokból?

a)

Kb. 400 Mrd Ft-ot.

b)

Kb. 100 Mrd Ft-ot.

c)

Kb. 250 Mrd Ft-ot.

d)

Kb. 600 Mrd Ft-ot.

53.

A jelenlegi válság előtt kb. mekkora volt a turizmus hozzájárulása a GDP-hez?

a)

8-10%

b)

2-5%

c)

10-15%

d)

20-30%

54.

A 2020. évi új forrásbevonás miatt a bruttó államadóssági mutató az év végére a ... évvel korábbi

szintre ugrik.

a)

3

b)

4

c)

5

d)

6

55.

Kb. hány embert tekintett foglalkoztatottnak Magyarországon a statisztika 2020 augusztusában?

a)

4,5 milliót

b)

3 milliót

c)

5,5 milliót

d)

5 milliót

56.

Melyik országban a "legolcsóbb" a munkaerő? (A kibocsátás és a teljes munkaerőköltség

hányadosaként számítva.)

a)

Magyarország

b)

Görögország

c)

Horvátország

d)

Bulgária

57.

Melyik nagy „ideológiai” áramlat szülötte volt a washingtoni konszenzus?

a)

neoliberális

b)

neokonzervatív

c)

szocialista

d)

nacionalista

58.

Történelmileg melyik országban alakult ki a leghatározottabban stabilitásorientált (=inflációkerülő)

gazdaságfilozófia?

a)

Németországban

b)

Spanyolországban

c)

Franciaországban

d)

Ausztriában

59.

I ≠ S. Ki ismerte fel?

a)

John Maynard Keynes

b)

Friedrich van Hayek

c)

Milton Friedman

d)

Wilhelm Röpke

60.

Mióta működik az "európai szemeszternek" nevezett gazdaságpolitikai koordinációs mechanizmus?

a)

2008

b)

2011

c)

2015

d)

2020